hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Esélytelenek nyugalma
Tarka-barka próbálkozások hazánk uniós képviseletére

2009. 05. 16.
„Akár te is lehetsz uniós képviselő, ha jelentkezel! Kétnaponta sorsolás, még 40 hely kiadó a listán” – kecsegtetett nem akármilyen lehetőséggel az euró-pai parlamenti választásra készülő In­­ter­­netes Demokrácia Pártja. A nagy pártok árnyékában feltörekvő „kicsik” komoly média- és anyagi hátteret nélkülözve folytatják szélmalomharcukat többek között olyan célokért, mint a képviseleti demokrácia megújítása, a tőkések megregulázása vagy éppen a Szent Korona védelme. Ugyanakkor még a listaállításhoz szükséges kopogtató­cédulák összegyűjtése is keveseknek sikerült.

Az Országos Választási Bizottság összesen 26, az európai parlamenti választásra készülő pártot vett nyilvántartásba – ám a június 7-ei megmérettetésben való részvételhez szükséges 20 ezer ajánlószelvény összegyűjtése mindössze nyolc szervezetnek sikerült. Ennek ellenére a „kicsik” többsége komolyan veszi saját magát, és ha Brüsszelbe nem is remélheti a kijutást, a 2010-es hazai parlamenti választások végeredményébe már bele kíván szólni. Vessünk egy pillantást arra, hogy a jelenlegi párpolitikából kiábrándult magyarok – egyebek mellett – milyen alternatívák közül választhatnának!
A bevezetőben már idézett Internetes Demokrácia Pártja (IDE) az egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek szerényen tűzték ki saját céljaikat. „Pártunk az EP-választást csupán ugródeszkának szánta, célunk a 2010-es hazai választás, amellyel megvalósíthatnánk az elméletünket: a képviseleti demokrácia feljavítását a közvetlen demokrácia elemeivel” – nyilatkozta lapunknak (stílszerűen e-mailben) Bognár Attila, az IDE elnöke, vagy ahogy ők mondják „első szólója”. Az internetes pártban ugyanis a támogatások mértéke szerint szólhatnak bele a tagok a közös döntésekbe – aki többet fizet, annak a szavazata nagyobb súllyal esik latba. Ez pedig az IDE-nél az átlagosnál is fontosabb szempont, hiszen a párt esetlegesen megválasztott képviselőit a tagok direkt módon, szavazataikkal irányítanák. Áprilisi tréfának szánták, népszerűségben mégis áttörést hozott az az ötletük, hogy az elnyert európai parlamenti képviselői helyüket minden hónapban más képviselő töltené be, így öt év alatt hatvanan válthatnák egymást Brüsszelben – és vehetnék fel a havi egymillió forintos fizetést. Bognár Attila elmondása szerint ez a kommunikációs bravúr megháromszorozta tagjaik számát: korábban mindössze 300 körüli „passzivistájuk” volt. Igaz, a ténylegesen mozdulók száma még mindig alig egy tucat. A magát tagdíjakból és – Obama után szabadon – internetes gyűj­tésből fenntartó párt nem gyűjtötte össze a szükséges számú ajánlószelvényt, de – az első szóló szavai szerint – „legalább megpróbálta”.
Ennél jóval nagyobb önbizalommal veselkedett neki az EP-kampánynak a Lehet Más a Politika (LMP), amely a Humanista Párttal közösen állított listát. Ezen olyan húzónak szánt nevek szerepelnek, mint Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, vagy Lovasi András zenész. Az önbizalmat az eredmények is igazolták: a szervezet már leadta a jelöléshez szükséges 20 ezer kopogtatót. „Fenntarthatóság, igazságosság, részvétel” – válaszolta érdeklődésünkre a pártszövetség listavezetője, amikor fő üzeneteikről kérdeztük. A Harvard Universityn tanult Szabó Tímea – aki korábban az ENSZ-nek is dolgozott Pakisz­tánban és Afganisztánban – magyarázatként hozzátette: a társadalmi, gazdasági, természeti környezet fenntarthatóságára; a társadalmi igazságosság elősegítésére; valamint a demokratikus folyamatokban való részvételre, ezek civil ellenőrzésére teszik a fő hangsúlyokat.
A listavezető szerint az alulról szerveződő LMP léte bizonyíték arra, hogy nem törvényszerű, hogy gazdasági lobbicsoportok kiszolgálója legyen egy párt. „Egyre nagyobb, jelenleg negyven százalék azoknak az aránya, akik egyik nagy pártra sem szavaznának, vagyis nagy igény van a politikai kultúra megújítására, és mi éppen ezt a megújulást képviseljük” – hangsúlyozta Szabó Tímea. A párt tagsága egyébként közel 500 fős, ám ennél többen vettek részt aktivistaként a kopogtatógyűjtésben. Szintén Obama módszerét követve a pártfinanszírozásban és -építésben a világhálót is felhasználják. Az egyik közösségi oldalon már több mint háromezer tagot toboroztak.
„Ha azt akarjátok, hogy hatékony ellenállást tanúsíthassunk a tőke közvetlen diktatúrájával (…) szemben, ha azt akarjátok, hogy ne engedjük meg a nyomor kriminalizálását, (…) az újfasizmus előre­nyomulását, ha azt akarjátok, hogy a magyar nép vagyon és hatalom nélküli többségének a hangja elhallassék a nyugati fővárosokig, küldjétek el a ma reggel postázott kopogtatócédulát a következő címre, lehetőleg elsőbbségi levélben” – szólította fel követőit a Zöld Baloldal nevet viselő választási szövetség, amely az Európai Feminista Kezdeményezés egy másmilyen Európáért, a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Zöld Demokraták és a Fiatal Baloldali Unió erőit tömöríti.
Tamás Gáspár Miklós, a szervezet listavezetője elismeri, hogy a névadásnál sikerült kiválasztaniuk a Magyarországon jelenleg legrosszabbul hangzó két szót – a zöldet és a baloldalt. Ugyanakkor, hála a „zéró” forinttal rendelkező szervezet aktivistáinak, sikerült összegyűjteniük több mint 20 ezer ajánlószelvényt – bár egy adminisztratív hiba miatt mégsem tudták magukat regisztrálni a választásra az OVB-nél. A szövetség szerint szándékosan szorították őket partvonalon kívülre.
TGM egyébként a Heteknek úgy fogalmazott, hogy nem pártpolitikához, hanem egy protest mozgalomhoz adta a nevét, ahol a figyelemfelhívás a legfontosabb és nem maga az eredmény. A listavezető szerint korántsem irreálisak az olyan elképzeléseik, mint a NATO-ból való kilépés és az állam által mindenkinek garantált havi fix jövedelem. „Az Észak-atlanti Szövetségnek amúgy is befellegzett, komoly erők szorgalmazzák az átalakítását egy nemzetközi biztonsági rendszerré. A garantált alapjövedelmet pedig több mint negyven párt támogatja Euró­pában Dániától Ausztriáig. A technika fejlődésének következtében ugyanis a megtermelt javak előál­lí­tásában a lakosságnak csak töredéke tud részt venni, ezért általános lesz a nagyarányú munkanélküliség” – magyarázta. TGM szerint a hatalommal és a tőkével szemben megfogalmazott, a kapitalista rend­szerből kifelé mutató reformokra van szükség. Többek között arra, hogy a termelőeszközök ne a tő­kések, hanem a termelők kezében összpontosuljanak. Azt a kérdést azonban elhárította, hogy vajon miként működne a kapitalizmuson túli világ, mondván: inkább a kapitalistáknak kellene magyarázkodniuk, hogy az éhezések, háborúk vagy éppen a holokauszt után miért állítják, hogy a rendszer működik.
Nyilvánvalóan könnyebb helyzetben van egy párt, ha nem kell a választási programjával kapcsolatban szkeptikus kérdésekre magyarázatokat adnia. A három hete bejegyzett – a szükséges számú kopogtatócédula hiányában az EP-választást szintén kihagyó – Civil Mozgalom vezetője, Seres Mária nem titkolja: ők konkrét program nélkül kampányoltak. „Nem volt időnk megírni, mert a cédu­lagyűjtéssel voltunk elfoglalva. Elképzeléseinket a tagokkal közösen fogjuk kidolgozni, úgy, hogy mindenki bedobja a saját ötleteit. Ami bizonyosan hangsúlyos lesz benne, az a társadalmi igazságosság és a politikai megegyezésre való törekvés” – avatta be lapunkat terveikbe Seres Mária.
A négygyermekes családanya az országgyűlési képviselők költség­té­rítéséről szóló népszavazási kezdeményezésével vált ismertté. Mintegy 600 ezer aláírást összegyűjtött ugyan, de a népszavazásra várnia kell, mert többen is megtámadták az Alkotmánybíróságnál a kiírásra vonatkozó országgyűlési határozatot. Időközben Seres Mária is rájött, hogy – mint mondja – ezzel a módszerrel a demokrácia gyakorlása drága és időigényes, ezért közvetlenebb módon kívánnak beleszólni az ország ügyeibe. „A mostani kampány célja elsősorban nem Brüsszel volt, hanem a magyar országgyűlés” – mondta a Civil Mozgalom elnöke, aki a honlapján regisztrált mintegy tízezer hírleveles partnerére alapozza a kezdeményezés jövőbeni sikerét.
„Gyűjts ajánlószelvényt az árpád­sáv és a turul győzelméhez, a Szent Koronát Szolgálókat támogatva!” – ezt már a Pajzs Szövetség aktivistái kérték – sikertelenül. A szervezetet a Szent Koronát Szolgálók Szövetségének alapítója, Halász József jegyzi, aki sajátos módon EU-ellenes kampánnyal igyekezett kijutni Brüsszelbe. „Az Európai Uniót a Szent Korona értékrend szerinti gondolkodási móddal kell Konföderatív Európává alakítani” – írja Eunyet elnevezésű honlapján Halász. Lapunknak magyarázatként hozzátette: antiliberális programjukkal belülről akarják megreformálni az uniót. „A tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása nem fejlődést, hanem az ország kárát eredményezték. Nem véletlen, hogy az EU támogatottsága kisebb mint 50 százalék” – tette hozzá. Halász József szerint munkájukat láthatatlan erők nehezítették. „Negyedórával azt kö­vetően, hogy a Magyarok Szövetségével telefonon megegyeztünk az együttműködésről, kikapcsolták a szerverünket, és elérhetetlenné vált a honlapom” – jegyezte meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!