hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Balatoni titkok
Évente ezermilliárd forint „pörög” a hazai alvilágban

2009. 02. 21.
Szerdán fogta el a brutálisan meggyilkolt Marian Cozma halálával összefüggésbe hozott ötödik személyt a rendőrség. A gyanúsítottak számának növekedésével párhuzamosan a tettesekkel kapcsolatos információk is naponta gyarapodnak.

„A siófoki Petőfi sétányon tavaly azt követően masíroztak a romák, hogy az ott található üzletek által megbízott biztonsági cég embere megpofozott egy roma fiatalembert. A másnapi felvonulást a miheztartás végett szervezték. Azon a szakaszon 50-60 üzlet van, és senki nem mert szólni. Nem véletlenül: ezek az emberek a prostitúció mellett védelmi pénzekből élnek” – fogalmazott a Sztojka–Raffael-féle roma csapat tevékenysége kapcsán lapunknak egy neve elhallgatását kérő siófoki vállalkozó. A „védelem” meglehetősen egyszerű sémára épül. A kiválasztott üzletben – ami a legtöbb esetben étterem, diszkó vagy más vendéglátóhely – megjelenik egy csoport, amely kisebb balhét csinál. Elcsattan néhány pofon, általában belekötnek a személyzetbe, a portaszolgálatba, vagy fizetés nélkül távoznak. Másnap megjelenik valaki az üzletben, és felajánlja segítségét a tulajdonosnak: bizonyos összeg ellenében garantálja, hogy nem lesz több incidens. A vállalkozó szerint a tulajdonosok nem merik felvállalni a konfrontációt, mert tudják, ha sikerülne is „elhajtani” az egyik társaságot, hamarosan megjelenik egy újabb.

A „védelemért” beszedett pénzek átlagosan 50-100 ezer forintig terjednek üzletenként és havonta. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Siófokon több száz vendéglátóhely üzemel, egyértelmű, hogy nem bodzagyűjtésből élnek jól Sztojkáék, mint ahogyan azt a férfi édesanyja nyilatkozta. Informátorunk úgy véli, a veszprémi gyilkosság hátterében területszerzés állhat: a Balaton partján ugyanis csak a nyári szezonban lehet keresni, míg az egyetemi város Veszprémben egész évben.

A bűnbandák fő – vagy talán a legfőbb – bevételi forrása a prostitúció. A Siófokra bevezető tíz kilométeres szakaszon még télen is tucatnyi lány árulja a testét. Futtatóik havonta milliós bevétellel gyarapodnak fejenként. A pénzt nem kell sokfelé osztani. „A Siófokon demonstráló 150 fős bandát 5-6, legfeljebb tíz ember vezeti. A többi, a slepp kevés pénzért is részt vesz a balhékban. Örülnek, hogy nem kell dolgozni, kajálnak, isznak, és ruhára is jut a zsebpénzükből” – állítja az üzletember.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!