„Pár saját építésű, elszabadult hajóágyút a tengerbe dobtak, hogy a bárka túlélje a vihart” – értékelte a december végén nyilvánosságra hozott második szövegváltozatot a civil médiaoldal egyik markáns alakja. Ő beigazolódni látta a másfél hónapja közszájon forgó feltételezést: az ötpárti urak veszni hagynak néhány gumicsontot a siker érdekében. Sokakkal együtt már az időpontot is bírálta, mondván, a karácsony előtti utolsó munkanap délutánján publikált anyaghoz csak január 9-éig lehetett véleményt fűzni. Bírálták azt is sokan, hogy a képviselők annak ellenére nem tették közzé a beérkezett kommentárokat, hogy több véleményező ehhez kifejezetten hozzájárult, az új tervezet pedig nem a régi mellé, hanem annak helyére került az országgyűlés honlapján, mintegy nyomát is eltüntetve a november elején vihart kavart verziónak.
A mintegy nyolcvanoldalnyi szöveg ugyanakkor a technikai változtatásoktól eltekintve csak itt-ott módosult. Kikerült belőle például az ORTT-utód „médiarendőrségi” jogköre, vagyis az a passzus, hogy a hatóság „bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos (birtokos), illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat”. Ennek helyébe egy adat- és felvilágosításszolgáltatási kötelezettség lépett, de ennek címzettje továbbra is a médiahatóság maradt. Vagyis nem leltek meghallgatásra azok a bírálatok, hogy e hatáskörbővítéssel a Gazdasági Versenyhivatallal párhuzamos intézményt hozna létre a törvényhozó.
A – furcsa módon épp a szerkesztői szabadságról szóló szekcióba szuszakolt – három hónapnyi fizetésig terjedő büntetés lehetősége is kikerült a szövegből. Viszont az előterjesztők nyitva hagynának egy fontosabb kiskaput: nem világos ugyanis, hogy mennyire bőre szabnák a felelős szerkesztők körét. A műsorkészítés, program-összeállítás során „tényleges döntést hozók vagy ellenőrzést végzők” megfogalmazás ugyanis nem mellőzi a szubjektív elemeket, így végső esetben akár a vitatott filmet – főnöki engedéllyel – megvásárló beszerző is büntethető, ha a médiahatóságnak nem tetsző tartalom kerül a képernyőre.
A tervezetet figyelmesen olvasók megállapíthatják: az ötpárti urak vágtát hirdettek 2009-re, hiszen az új törvény hatályba lépése után szükséges intézményi átalakítások (mint a közmédia-kuratóriumok megszűnése vagy a Nemzeti Médiahatóság felállása) határidőit csupán hat hónappal tolnák ki az első verzióban szereplőhöz képest. Továbbra sem világos azonban, mi pótolná a rendszerben az évi több tízmilliárd forintot elosztó Műsorszolgáltatási Alap forrásait, vagy kinek számolnának el a hatálybalépéskor még futó pályázatok nyertesei. Ahogy az sem, pontosan mennyivel és milyen ütemezésben finanszíroznák a közmédiumokat, illetve hogyan képzelik a törvényhozók a külföldről érkező, idehaza károsnak ítél tartalmak kezelését.
2009. 01. 09. (XIII/2)
