hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Becsempészett melegjogok
Viták kereszttüzében az új polgári törvénykönyv

2008. 09. 17.
Az ellenzéki pártok két szabályozást is kifogásolnak az új Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) szóló törvényjavaslatban. Az egyik az Alkotmánybíróság (AB) által már meg is semmisített gyűlöletbeszéd-passzus, a másik az élettársi kapcsolatok felruházása a házasságra vonatkozó jogokkal.

A több mint tízéves szakértői munka után nagy nehezen a parlamenti
bizottságok elé tárt, és nemsokára általános vitára bocsátott új Ptk.-tervezet
Draskovics Tibor szerint a „rendszerváltás befejezését” jelenti. Az új
törvénykönyv képes arra, hogy olyan értékeket jelenítsen meg, melyek a
rendszerváltozás óta kristályosodtak ki a magyar jogrendszerben – fűzte hozzá az
igazságügyi és rendészeti miniszter. A jogalkotási menetrendet figyelembe véve
2010. január 1-jén léphet életbe az új szabályozás.

Tavaly karácsonykor a szocialisták az SZDSZ-szel karöltve szavazták meg a
regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényt, melyet az MSZP
frakcióvezetője félévzáró sajtótájékoztatóján a 2007-es év négy legfontosabb
kérdése közé sorolt. A szocialisták szerint a változtatás egymillió embert
érint, mivel úgy tudják, hogy ennyien élnek élettársi kapcsolatban. A KDNP nem
tudott azonosulni a baloldal örömével, és nyomban az AB-hoz fordult a témában.


A mostani törvényjavaslat tulajdonképpen a kifogásolt szabályozást emelné a
polgári jogi kódex szintjére. Az új Ptk. tervezete kimondja, hogy a bejegyzett
élettársi kapcsolatra a házasságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az
akár egynemű élettársak anyakönyvvezető előtt regisztrálhatják és szüntethetik
meg közös megegyezéssel kapcsolatukat, és vagyoni jellegű jogaik együttélés,
illetve „válás” esetén is megegyeznek a házasfelekével. Egyedül a közös
örökbefogadásra és a házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezések nem
alkalmazhatóak esetükben.

A bizottsági vita során a Fidesz képviselője emlékeztette a beterjesztő
minisztériumot, hogy a KDNP most őszre várja a választ az AB-tól a regisztrált
élettársi kapcsolatok ügyében, ezért szerintük a zárószavazás előtt érdemes
lenne megvárni a testület döntését. Intő példa lehet, hogy a gyűlöletbeszédre
vonatkozó szabályozás is abban a formájában került az új Ptk.-tervezetbe, melyet
az AB egyszer már megsemmisített.

„Tehénen a gatya az új élettársi szabályozás” – mondta a Heteknek Rubovszky
György. A KDNP-s honatya elmondása szerint azért fordultak az AB-hoz, mert
szerintük az élettársi kapcsolat az új szabályozással kvázi házassággá vált, és
sajnálatosan kiélezi a homoszexuális együttélések körüli társadalmi vitát. „A
hatályos családjogi és polgári törvény kimondja, hogy a házasság egy férfi és
egy nő szövetsége, az új szabályozás pedig az ehhez kapcsolt jogokat engedi át a
homoszexuális pároknak” – magyarázza a honatya, aki szerint a tervezet Európában
példátlan módon vonja el bírói hatáskörből a házassági bontópereket azáltal,
hogy a házasfelek adott esetben egy közjegyzőhöz intézett nyilatkozattal
szüntethetik meg együttélésüket. A bejegyzett élettársi kapcsolat
megszüntetésére szintén e szabályok vonatkoznak azzal a figyelemre méltó
szűkítéssel, hogy az azonos neműek ilyen kapcsolata nem szűnik meg a „bejegyzett
élettárs nemének megváltoztatásával”.

Draskovics Tibor a bizottsági vitán elhangzott felvetésekre válaszolva
kijelentette: „nem jó, de megoldható”, hogy később igazítsák ki a Ptk. már
elfogadott rendelkezéseit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!