Válságban van a baloldal?
–Egyre többen vannak olyanok a mi társadalmunkban is, akik úgy gondolják,
hogy a 21. század kihívásaira adandó válaszokat az úgynevezett baloldali értékek
mentén kell megfogalmazni, eredeztetni. A baloldal képviseletére hivatott párt
van válságban, és összeomlónak látszik egy döntően neoliberális alapokon
létrejött kormányzati tevékenység. A válságjelek egyértelműek. Az MSZP
népszerűsége a rendszerváltás óta a legalacsonyabb értéket mutatja. Bár viccesen
mindig azt szoktam mondani, hogy lassan már úgy tűnik, csak azért tartunk
választásokat, hogy kiderüljön, melyik közvéleménykutatónak van igaza.
De az iróniát félretéve, az MSZP a népszavazás eredményeiből láthatóan nagyon
sok szavazóját elvesztette, és a baloldali kormány politikájának társadalmi
támogatottsága alacsony. Helyes ebben a helyzetben számvetést készíteni.
Milyen számvetésre gondol?
–Az MSZP az elmúlt két évben reformokról, felzárkózásról, a gazdaság
rendbetételéről, és a költségvetési egyensúlyteremtésről beszélt. Nyilván a
bizalomvesztéshez hozzájárult az is, hogy az emberek számára kérdéses lehet:
ragaszkodtunk-e a programunk során a szociáldemokrácia klasszikus
értékrendjéhez? Különösen az oktatás- és az egészségügy területén mennyire
törekedtünk a szociális különbségeket kiegyenlíteni kész politikára? Igaz, most
éppen a reformfolyamatok közepén vagyunk, tehát az eredmény még nem látszik,
emiatt sokan úgy érezhetik, hogy kaotikus helyzet van az országban. Az viszont
biztos, nagyon fontos az MSZP hitelességének a visszaszerzése. Bármilyen
programmal állunk is elő, ez a kulcskérdés.
Ez azért szükséges, mert alacsony a párt népszerűsége?
–Társadalmi támogatottság nélkül nem lehet haladni, politikai programokat
sikeresen végrehajtani. 2006-ban, amikor megnyertük a választásokat, a párt
kongresszusán azt mondtam: nagyon fontos a reformokat végrehajtani, hiszen
tizenhat év alatt senki sem vállalta fel, hogy a nagy elosztó rendszereken
változtasson, ugyanakkor ennek egy lényegi tétele az, hogy föl tudjuk mutatni a
társadalom számára, hogy hova akarunk eljutni. Csak akkor kérhető bármilyen
áldozatvállalás, ha tudják ennek a végeredményeit.
Az elmúlt két évben nem egyszer mondtam el belső pártfórumokon és a nyilvánosság
előtt is azt, hogy a programunkat markáns baloldali karakterrel szabad csak
végrehajtani, azaz törekedni kell a mély és érdemi társadalmi párbeszédre. Ha
nem beszéljük meg a dolgokat az emberekkel, és nem engedjük, hogy ők is
beleszóljanak a közpolitika alakításába, akkor a reformokat nem fogjuk tudni
véghezvinni. Ha kellő körültekintéssel jártunk volna el, akkor nem itt
tartanánk.
Az MSZP-ben az elmúlt hetekben mindenki azt hajtogatta, hogy nincsenek
személyi kérdések, stabil a rendszer. Miért nem mernek őszintén beszélni az
MSZP-ben ilyen problémákról? Például arról, hogy a miniszterelnök vagy egyes
miniszterek alkalmasak-e a feladatukra, vagy sem. Angliában esett Gordon Brown
miniszterelnök, illetve a Munkáspárt népszerűsége, téma is a hogyan tovább.
–Az angolok tudják azt, hogy egy politikai programot személyek
hitelesítenek. Egyszerűen fél a párt kimondani, hogy problémák vannak, mindenki
azt gondolja, hogy ha összebújunk, összezárunk, akkor nem lesz baj. Miközben ez
olyan, mintha egy robogó vonaton ülnénk, ami száguld a szakadék felé. Egyébként
ezt a vonaton mindenki tudja, de aki a vészféket akarja meghúzni, annak ellökik
a kezét. Zajlik a napi túlélési küzdelem, miközben nincs az MSZP-nek jövőképe.
Jövőre európai parlamenti választások lesznek, már gőzerővel készülni kellene
rá, de csak napi dolgok kötik le a politikusaink figyelmét. Szembenézésre volna
szükség és a megfelelő konzekvenciák levonására.
Mostanában az MSZP hivatalos kommunikációjának is egyik eleme, hogy sajnos a
reformoknak nincs társadalmi támogatottsága, ezért a kormány – különösen a
miniszterelnök – módosította álláspontját, és új baloldali politikába próbál
kezdeni. Nem tudták, hogy bizonyos intézkedéseket nem támogat a társadalom?
–Fura helyzet állt elő. Többen igyekeztük felhívni a pártvezetés figyelmét
arra, hogy bajok lesznek. Az egészségbiztosítási törvény elfogadása előtt írtam
egy levelet a miniszterelnök úrnak és a frakcióvezető asszonynak, melyben arra
kértem őket, hogy halasszuk el ennek a törvénynek a végszavazását. Ez nem
történt meg. Az pedig már ismert, hogy az akkor elfogadott törvény mára már
milyen utat járt be.
Érdekes, hogy ezért a fellépéséért a legélesebb kritikát éppen kormányközeli,
baloldali lapok hasábjain kapta. Mi lehet ennek az oka?
–Lassan olyan leszek az MSZP-ben, mint egy rossz anyós. Mindenre azt
mondhatom utólag, hogy én előre megmondtam. Sajnos a baloldalon kialakult egy
rosszízű belső vita arról, hogy ki a „maradár” és ki a „haladár”. Ha kudarcot
vallunk, akkor a megmondó emberek mindig kikiáltják, hogy lám-lám a „haladárokat”
nem engedik a „maradárok”.
Fontos lenne, hogy az MSZP újra kialakítsa, hogy mit is akar valójában, miben
van konszenzus közöttünk. Legalább mi magunk higgyünk abban, amit csinálunk!
Mégis a legutóbbi pártértekezletükön a vezető szocialista politikusok –
Gyurcsány Ferencet leszámítva – olyan virágnyelven mondták el a véleményüket a
helyzetről, hogy ember legyen a talpán, aki abból megértette, hogy ki mit gondol
az MSZP bajairól.
Én azért vagyok tagja az MSZP-nek, mert demokratikus baloldali pártnak tartom. A
párt hitelességének alapja az is, hogy ez kívülről is érzékelhető legyen. A
„rossz anyós” kritikáim – bár az élet igazolta őket – sokszor visszhang nélkül
maradtak. Sőt, elkezdtek engem mint valami belső ellenzékit emlegetni, aki
mindig kibeszél, megtöri a pártfegyelmet. Ez nem igaz. Az MSZP-nek büszkének
kellene lennie arra, hogy demokratikus pártként tartották nyilván a közéletben.
Nem elég demokratikusnak látszanunk, annak is kell lennünk.
Hogyan látja a saját szerepét az MSZP-ben? Egyfajta ellensúly szeretne lenni
Gyurcsány Ferenc kissé neoliberális beütésű programjával szemben?
–Kissé neoliberális?
Akkor pontosítok. Egyfajta ellensúly szeretne lenni a miniszterelnök
neoliberális jellegű programjával szemben, vagy inkább az MSZP valamiféle belső
lelkiismerete, aki szól, ha rossz irányba mennek a dolgok?
–Nem aggatnék címkéket magamra, mert azt úgyis megteszik mások. Egyszerűen
nem tartom helyesnek azt a struccpolitikát, ami ma van az MSZP-ben. Március 9-én
kiderült világosan, hogy szavazótáborunk egy részét és a társadalmi
támogatottságunk nagy részét elvesztettük. Erre jött még az, hogy az SZDSZ
„kiugrott” a koalícióból, ami pedig a kormányzóképességet veszélyezteti. Az
egészen megdöbbentő, hogy az a liberális partnerünk állt el mellőlünk, akinek az
elképzeléseit támogattuk. Erre a legjobb példa az egészségbiztosítási pénztárak
kérdése, amely ennek a koalíciónak az állatorvosi lova. Most én is pontosítok,
inkább állatorvosi pónija.
Kettős csapdában vagyunk. Elveszítettük a társadalmi támogatottságunkat, mert
bizonyos területeken feladtuk a szocialista és szociáldemokrata alapelveinket,
hogy egy liberális mezőben ténykedjünk, majd pont azok hagynak el bennünket,
akiknek mi tálcán adtuk a reformok parlamenti támogatását.
A bajt csak tetézi, hogy eközben vannak olyan „megmondó emberek”, akik azt verik
folyton a baloldali politikusaink fejéhez, hogy nem elég reformerek. A
demokrácia értéke a véleményszabadság, de kár, hogy némely szakértő – miközben
minősít – úgy gondolkodik, hogy csak neki lehet igaza, és csak nála van a
bölcsek köve. Nagy kárt okoznak, mivel az elitista, életidegen hozzáállásukkal a
jó megoldást akadályozzák. Ha ugyanis nem tudunk párbeszédet kezdeni a
társadalommal, illetve a többi párttal, akkor képtelenség a helyzet jó kezelése.
Ezt magas lóról, kevélyen nem lehet megtenni.
Ráadásul a sors érdekes helyzetet teremtett, a kisebbségi kormányzás miatt
kikerülhetetlen a párbeszéd. A szituáció esélyt ad arra, hogy a pártok
együttműködési szándékát próbára tegyük. Régóta mondom, hogy az ország előtt
álló feladatok megoldása mind szélesebb konszenzuson kell, hogy alapuljon. A
kisebbségi kormányzás pedig folyamatos egyeztetési kényszert jelent.
Házelnökként milyen esélyt lát a kisebbségi kormányzásra? Nincs-e szükség
valamiféle paktumra, írásos egyezségre ahhoz, hogy a kormányzás működőképes
legyen?
–Magyarországon az ad hoc politizálásnak nincs igazán hagyománya. Két-három
témakör mentén lehet egy laza egyezséget kötni, ami egy kívülről történő
támogatást jelent.
Kivel?
–Logikus, hogy jelenleg a tradicionális partnerünkkel, azaz az SZDSZ-szel
tudom ezt elképzelni. De emellett persze nyitottnak kell lennünk másokra is.
Hogyan lehetne egyeztetni az ország sorskérdéseiben a Fidesszel? Szakmai
kérdésekben van-e esélye a konszenzusnak, hiszen azt látjuk, hogy a kormány
javaslatait rendre elutasítja az ellenzék.
–Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból abszolút eltérő a hozzáállásuk.
Ellenzékben mindig könnyebb „állampolgárbarát” megoldásokat az asztalra tenni.
Úgy tűnik, mindig az üléspont határozza meg az álláspontot. Én inkább azt
tartanám fontosnak, hogy valahogy találjunk megoldást az ország bajaira, mert az
emberek reményvesztettségét, a politikától való elfordulását és apátiáját
érzékelve úgy vélem, hogy ha a Fidesz jutna hatalomra, ők sem tudnának egymaguk
ezen változtatni.
Hosszan tudom sorolni, hogy mennyi mindenben kellene párbeszédet folytatni. Nem
lehet egy országot csak és kizárólag két meghatározó politikai erő párharcává
degradálni. Ezen kellene változtatni.
Ez két politikai erőnek, vagy két személynek a háborúja?
–Is-is.
És ez így normális?
–Nem.
A két pártvezér habitusa engedi azt, hogy leüljenek egymással tárgyalni?
–Az a baj, hogy ez elképzelhetetlen.
De a miniszterelnök mögött ott áll az egész MSZP, Orbán Viktor mögött meg az
egész Fidesz. Tehát a két főszereplő nélkül elképzelhetetlen a darab?
Megkerülhetetlenek!
–Igen. Kár, hogy az egyik Rómeó és Júliát játszik, a másik Macbethet.
Mi a megoldás? Hogyan tovább?
–Hangsúlyozom, ez a kérdés nem csak személyektől függ. Ha a két párt
vezérkara beássa magát a vezetői mögé, és ha ők néznek egymással farkasszemet,
abból nem fog az ország érdekében semmi jó kialakulni. Egyszerűen meg kell
határoznunk azt a néhány elemet, legyen az egészségügy vagy oktatás, amelyben
elkezdünk együtt gondolkodni. Más megoldást nem nagyon látok.
A miniszterelnök számítana a kispártok támogatására? Szándékoznak-e
gesztusokat tenni irányukba? Ilyen lehetne az ötszázalékos parlamenti küszöb
leszállítása mondjuk két százalékra. Ráadásul ezzel az intézkedéssel a politikai
elit is nyitottabbá válhatna.
–Nem ez lenne gyógyír, hanem az, ha elindulna a kooperáció az ország
érdekében. 1998-ban elkezdődött egy politikai harc, aminek egyszerűen
képtelenek vagyunk véget vetni. Nem az a kérdés, hogy mekkora a küszöb, bár
személy szerint azért annak drukkolok, hogy a lehető legtöbb párt jusson be a
parlamentbe, mert az annál inkább leképezi a társadalomnak a politikai
színezetét. Egyszerűen azt kell megtanulni, hogy tudjunk konzultálni,
kooperálni, kompromisszumokat kötni.
Miként értékeli az utcai rasszizmust és a fasizmust?
–Tragikusnak tartom. Például ez az, ami ellen is közösen kellene fellépnünk.
Beszélgettünk jobboldali újságírókkal és politikusokkal is, és azzal vádolják
a kormányt, hogy kihasználja ezen megmozdulásokat, hogy elterelje a figyelmet a
kormányzati problémákról. Az összeesküvés-elméletek szerint furcsa, hogy a
hónapok óta ismert rendbontók, provokátorok és garázdák szabadon masírozhatnak
Budapesten. Önnek erről mi a véleménye?
–A kormány akkor követne el alapvető hibát, ha ezekkel nem foglalkozna. De
ez nemcsak a kormány feladata, hanem, mint előbb mondtam, minden felelős
politikai erőnek feladata, hogy elutasítsa. Mindenképpen káros az a hangulat,
ami kialakult az országban. Nyilvánvaló, hogy a törvény szigorával kell, vagy
kellene minden garázdával és tudatos félelemkeltővel szemben fellépni.
Önnek egyébként mi a személyes jövőképe? Hogyan tervezi a politikai
pályafutását? Azt írták önről, hogy visszamenne Baranyába.
–Lehet, hogy vannak, akik jobban tudják, hogy én mit szeretnék. Minden
ellenkező híresztelés ellenére jól érzem magam házelnökként. Tudom, hogy egy
most következő időszakban az egyeztetések miatt sokkal több feladat hárul rám,
mint korábban. Állok elébe.
És az MSZP-ben?
–Nincs pártfunkcióm. Ettől függetlenül tudom, hogy felelős vagyok a
baloldalért és az országért.
2008. 04. 18. (XII/16)
