hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ma még nem szakad
Csőre töltve

2008. 04. 02.
Megelégelték a szocialisták, hogy a szabad demokraták konfliktus helyzetben rendre a koalícióból való kilépéssel fenyegetőznek. Az MSZP-ben egyre többen szorgalmazzák, hogy mostantól ők szabjanak feltételeket az SZDSZ-nek.



Egyre több szocialista szemében vörös posztó az SZDSZ

„Nincs hova hátrálnunk, legalább félévnyi »lélegzetvételnyi« időhöz kell
jutnunk, ezért több engedményt nem adhatunk a liberálisoknak, akik népszerűtlen
javaslatokat kívánnak áterőltetni” – indokolta lapunknak egy szocialista vezető,
miért fordítják meg a szereposztást a koalícióban. Szerinte amennyiben a
baloldal továbbra is enged a „reformmániában” szenvedő Kóka Jánosnak és
csapatának, véglegesen megrendül az MSZP bázisa.

Ráadásul általános vélekedés a szocialisták között, hogy az SZDSZ elnöke a
pártján belüli megrendült bázisát éles koalíciós konfliktussal, az úgynevezett
reformkarakter erősítésével próbálja majd megerősíteni, ami viszont tovább
erodálja a baloldal támogatói körét. „A párttagság körében általános vélekedés,
hogy ne egy belső viszályoktól sújtott, egyszázalékos párt dirigáljon a
koalícióban” – érvelt forrásunk, aki szerint a baloldali bázist megnyugtatná,
hogy végre az MSZP is az asztalra mer csapni, és szembe mer menni a népszerűtlen
neoliberális politikával.

A napok óta tartó koalíciós belháború során a szocialisták informális
csatornákon keresztül az SZDSZ mindkét szárnyát, Kóka János körét és Fodor Gábor
híveit is tájékoztatták a baloldalon tapasztalható „keserű hangulatról”.
Egyébként az SZDSZ sem egységes a politikája irányában, hiszen éppen múlt heti
számunkban nyilatkozta Béki Gabriella – Fodor Gábor támogatója –, hogy a pártnak
változtatnia kellene a neoliberális politikáján.

Az MSZP-vezérkarban kielemezték, hogy a húszfős liberális frakcióból melyik
képviselő számítható a Kóka-, illetve a Fodor-szárnyhoz. A „kókistákat” tartják
radikális reformmániákusoknak, akik kritikus helyzetben akár a koalíció
felmondását is bevállalnák, míg Fodor Gábor és támogatói minősülnek a
mérsékelteknek. Jelenleg Kóka támogatói alkotnak többséget a szabad demokrata
frakcióban, igaz, a kormányzóképességet 6-7 „fodorista” is képes biztosítani.


Érdekesség, hogy a nyilvánosság előtt Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes
állt elő – mint az MSZP egyik platformjának, a Harmadik Hullámnak a vezetője –
az SZDSZ megregulázásának ötletével, aki – tudomásunk szerint – „megszagolta”,
hogy már az MSZP szűkebb vezérkarában is eldöntötték, keményen odaszólnak a
liberálisoknak, ezért a párttagságban és a vezérkarban is eluralkodó hangulatot
felhasználva saját szakállára „megfenyegette” az SZDSZ-t. Mint fogalmazott: a
Harmadik Hullám Platform arra kéri Gyurcsány Ferencet, hogy amint az SZDSZ
tisztújítása lezárul, haladéktalanul kezdeményezze a koalíciós szerződés
újratárgyalását, tartalmi és strukturális szempontból egyaránt.

„Az MSZP táborában egyre elégedetlenebbek, hogy miért az SZDSZ dirigál a
koalícióban. Emellett a Tony Blair és Antony Giddens nevéhez köthető
harmadikutas baloldali politizálás korlátai is nyilvánvalóak lettek, ezért »fél
balra át«-ra van szükség a kormányzati munkában” – indokolta Mesterházy Attila,
az MSZP frakcióvezető-helyettese, a Harmadik Hullám Platform elnöke, hogy miért
javasolják Gyurcsány Ferencnek a koalíciós partnerrel való együttműködés
újragondolását.

„Felszólítjuk az SZDSZ-t, hogy tisztújítási kampánya során ne azon versengjen,
hogy ki tudja jobban megalázni az MSZP-t, a jövőt ugyanis beárnyékolhatja egyik
vagy másik fél kompromisszumra való képtelensége, zsarolása vagy felelőtlensége.
Ez pedig elvezethet oda, hogy adott körülmények között az MSZP számára válik
vállalhatatlanná a koalíció” – fogalmazott Mesterházy.

Mesterházy szerint egyébként a kabinet külső támogatására szakítás után is
kapható lenne jó pár szabad demokrata, s ad hoc ügyekhez más pártok képviselőit
is meg lehetne nyerni. Konkrét ügyeket emlegetve a politikus kifejtette: az
egészségügyben olyan megoldást támogatnak, amely lehetővé teszi, hogy
magánbefektetők nélkül is működhessen a rendszer. Szimpatikus megoldásnak az
MSZP eredeti javaslatát nevezte, amelyben a hét regionális pénztár állami
tulajdonban maradna.

A politikus egyébként kezdeményezte, hogy pénteken az MSZP platformjai ebben a
témában ülésezzenek, és közös álláspontot fogalmazzanak meg. A szocialisták
egyébként hétvégén úgynevezett értékelő kongresszust tartanak. A szocialista
vezetők szerint a vesztett népszavazás és a népszerűségi mélyrepülés
következtében nehezen kiszámítható a küldöttek hangulata.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!