hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áradat
Gyurcsány az istenadta néphez fordul

2007. 10. 16.
Alaposan felheccelte parlamenti beszédével a kormányfő az amúgy sem háborítatlan politikai arénát, mikor ultimátumszerűen feltárta, hogy népszavazást kezdeményez a politikai élet megtisztítását célzó, múlt héten bejelentett hét pont közül azokról, amelyek elfogadásához az Országgyűlés kétharmados támogatására lenne szükség, de annak elérése az ellenzék miatt bizonytalan. Lapzártánkig a parlamenti pártoknak abban sikerült megállapodniuk, hogy népszavazás helyett egyelőre ötpárti tárgyalásokkal próbálják a politikai közbizalom visszaállításához szükséges javaslatokat elkészíteni.



Fotó: Somorjai László

Gyurcsány Ferenc október 1-jén jelentette be, hogy a kormány hét pontból álló
javaslatcsomagot készít két héten belül a politikai élet megtisztítása
érdekében. A kormányfő akkor azt mondta: új és szigorúbb párt- és
kampányfinanszírozási törvényre tesznek javaslatot, megszüntetnék a pártok
ifjúsági szervezeteinek „felemás helyzetét”, nem kapnának állami támogatást a
pártpolitikában részt vevő civil szervezetek, szigorú összeférhetetlenségi
törvényt alkotnának a pályázatok elbírálása esetében, a magasabb beosztású
köztisztviselőknek kötelezővé tennék a vagyonosodási vizsgálatot, bevezetnék a
főállású országgyűlési képviselőség intézményét, illetve átlátható és
ellenőrizhető képviselői jövedelmeket akarnak. Hangsúlyozta: meg kívánja védeni
a civil szervezeteket a pártpolitikai befolyástól.

Hétfőn pedig azt tette világossá, hogy ha a múlt héten közzétett csomagjának
megvalósulása veszélybe kerül, akkor a kormány, illetve a szocialista képviselők
már a jövő héten népszavazást kezdeményeznek, hogy beérjék a már napirenden lévő
népszavazási kérdéseket, az alkotmány szerint ugyanis ebben az esetben nem kell
aláírásokat gyűjteni.

A Fidesz és a KDNP 148 képviselője nyolc kérdésben kezdeményez népszavazást, ha
az ötpárti tárgyalások nem vezetnek eredményre – jelentett be Navracsics Tibor,
a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, akik zsarolásnak tartják
Gyurcsány bejelentését. Következtetésük: a miniszterelnök gyenge pozícióban van,
a koalícióban az észérvek mentén nem tudja elfogadtatni álláspontját. „Miközben
Gyurcsány Ferenc álszent módon olcsóbb, átláthatóbb, szerény államot hirdet,
több esetben is akadályozta, hogy vitatkozzanak ezekről a javaslatokról az
Országgyűlésben” – mondta Navracsics, és példaként említette a 200 fős
parlamentre vonatkozó indítványt, amelyre Gyurcsány Ferenc 25-ször szavazott
nemmel, míg a miniszterek fizetésére vonatkozó javaslatra 23-szor mondott nemet.


Semjén Zsolt ismertette a nyolc népszavazási kezdeményezést. Ezek között
szerepel az országgyűlési képviselők létszámának 386-ról 200-ra csökkentése; a
miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az országgyűlési képviselők
személyijövedelemadó-bevallásainak nyilvánosságra hozása; a politikai hirdetés
sajtóban és szabadtéri reklámhordozón való közzétételének törvényi tilalma. A
népszavazási kezdeményezések között szerepel, hogy tilos lenne a kormány, az
önkormányzatok és a költségvetési szervek tevékenységét reklámozni, hogy az euró
bevezetéséig nem emelkedne a parlamenti képviselők fizetése, és hogy a
miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok illetményét a 2002-ben hatályos
szabályozás szerint állapítanák meg.

Lendvai Ildikó árulkodónak tartja, hogy a Fidesz javaslatcsomagjában nincs benne
a pártfinanszírozás teljes rendbetétele, a pártok ifjúsági szervezeteinek
nyilvános és legális, a rejtekutakat tiltó finanszírozása. Az MSZP
frakcióvezetője hiányolja továbbá a civilszféra depolitizálásáról, a képviselői
költségelszámolások számlához kötéséről szóló tételeket és azt, hogy tilos
legyen álcivil szervezeteket felhasználni a kampányköltségek elcsalására. Úgy
látja, ha csak a Fidesz javaslatai kerülnének törvénybe, az egy valódi „lex-Simicskát”
eredményezne, amely a politika fekete- és szürkegazdaságát, az átláthatatlan és
gyanús pártfinanszírozást szentesítené.

Az SZDSZ nem száll be a Fidesz és az MSZP népszavazási versenyébe – jelentette
ki Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt parlamenti frakciójának rendkívüli ülése
után. Míg korábban úgy érvelt, hogy a hét pontból álló csomag a koalíció közös
javaslata legyen, s kormányjavaslatként terjesszék a parlament elé, később már
azt kérte a miniszterelnöktől, hogy ne a kormány, hanem az öt párt tárgyaljon
róla.

Ennek megfelelően jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő, hogy a kormány
nem döntött, hanem tájékoztatást hallgatott meg a miniszterelnök köztisztasági
csomagjáról, amellyel kapcsolatosan az érintett szaktárcánál, illetve a
frakciókban, a pártok között is zajlik a kodifikációs folyamat. Emlékeztetett
továbbá arra, hogy az ötpárti egyeztetések megállapodásait, eredményeit is
beépítik a javaslatokba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!