hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fidesz, Jobbik: kéz a kézben

2007. 08. 29.
Öttevény Győrtől alig néhány kilométerre nyugatra található település, lakosai száma nem éri el a háromezer főt. A kis községben az országoshoz képest rendhagyó ünnepségre került sor augusztus huszadikán: a Fidesz a Jobbikkal közösen emlékezett meg a magyar állam alapításának 1007. évfordulójáról.

Öttevény kis községe nem éppen grandiózus – mondhatnánk meghitt, családi –
megemlékezést tartott idén augusztus huszadikán. Amikor például a helyi
kocsmában a Fidesz – Jobbik közös megemlékezés helyszíne után érdeklődtünk,
senki nem tudott segíteni – mint végül kiderült, alig 500 méterre volt a söröző
az ünnepség helyszínéül szolgáló Milleniumi Kereszttől. A megemlékezés híre
szemmel láthatólag is elkerülte a falu szélesebb közvéleményének figyelmét: az
összegyűlt „tömeg” felét–harmadát az eseményre félórás műsorral készült, tizenöt
fős helyi nyugdíjas kórus tette ki. Rendhagyó volt a műsor is. A fővárosi Jobbik
által jegyzett rendezvényeken rendszerint radikálisan kormányellenes, sokszor
antiszemita ízű beszédek hallhatóak, ezzel szemben Öttevényben a politizálásnak
még a látszatát is kerülték a szónokok: a Fidesz helyi képviselője például arra
buzdított, hogy „nem vérrel és karddal, hanem kézfogással kell ünnepelnünk”. A
Jobbik szervezője saját korosztályának kilátástalanságáról szólt, a kormány
helyett pedig a diszkók, plázák, agresszív videojátékok ellen emelte fel
hangját. Leghosszabb beszéddel a helyi plébános készült, de akik szaftos,
politikai felhangoktól hemzsegő beszédet vártak volna a paptól, azoknak
csalódniuk kellett. Sőt! A lelkész fájdalmasnak nevezte a „széthúzó politikai
erők” közötti ellentéteket, beszédében a hangsúlyt – az első magyar katolikus
szent, István király mellett – az abortusszal, válásokkal és élettársi
kapcsolatokkal szembeni fellépésre tette.

„A Jobbikban és a Fideszben is van egy testvérpár, ez, és a hasonló gondolkodás,
az egymás mellett élés segített abban, hogy ma közösen emlékeztünk augusztus
huszadikára” – magyarázta Tuba Károly, a helyi Jobbik elnöke lapunknak a közös
rendezvény okát. Ez az oka annak is, hogy az ünnepség meglepően békésre
sikeredett. „Egy ilyen kis faluban nem lehet semmit úgy csinálni, hogy a másik
ne tudjon róla, mindenki mindenkit ismer, mindenki tud mindenkiről mindent” –
avatott be a békés egymás mellett élés titkába Tuba Károly. Szóba került a
Magyar Gárda ügye is. Kiderült, hogy százötven kilométerre a fővárostól jóformán
semmit nem hallottak az emberek az elmúlt hetekben nagy port felkavaró ügyről –
annak ellenére, hogy a félkatonai szervezet felett bábáskodó Jobbiknak van
helybéli alapszervezete. „Voltak pletykák, híresztelések rólunk is” – mondta az
öttevényi Jobbik-elnök, hozzátéve, hogy miután a falusiak látták, hogy „békés,
falujuk és hazájuk jólétéért tenni akaró fiatalokról, és nem fasiszta veszélyről
van szó”, az addig sem túl magas hőfokon izzó indulatok teljesen lecsillapodtak.
Mint mondta: Öttevényben elfogadják őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!