hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zuschlag újratöltve
Vadászat egy bukott politikusra

2007. 07. 17.
Nem mond le közéleti tisztségeiről Zuschlag János. A fiatal szocialista politikus a gyanú szerint társaival több mint 60 millió forint közpénz „eltüntetéséért” felelős. Információnk szerint az ügyben felbukkant egy titokzatos videokazetta is, amelyen állítólag Zuschlag egyik bizalmasa egy vállalkozót győzköd: „osszon vissza” a számára kijárt pályázati támogatásból.



Fotó: Somorjai László

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) a napokban elutasította a legújabb Zuschlag-ügy
terheltjeinek gyanúsítás elleni panaszát – hivatalosan mindössze ennyi az új
információ a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség által folytatott nyomozással
kapcsolatban. Az ügy szálai 2005-ig nyúlnak vissza: az LÜ utasítása alapján a
törvényességi felügyeleti jogkörrel rendelkező ügyészségek az állami támogatást
nyert civil szervezeteket vetették rutinszerű vizsgálat alá. Kiskunhalason
górcső alá kerültek többek között az MSZP-hez köthető egyesületek és
alapítványok is. A városban már akkoriban is szárnyra keltek olyan hírek, melyek
szerint a szervezetek papírjai hiányosak, működésükben több kivetnivalót is
találtak.

Zuschlag akkoriban azzal hárította el a (helyi) sajtó érdeklődését, hogy ő csak
a szervezetek megalapításánál bábáskodott, működésükre már nincs befolyása. Való
igaz, a szocialista politikus csak esetenként és rövid időre vállalt civil
pozíciót. Ugyanakkor a helyben bejegyzett szervezetek képviselői a „rázós”
kérdésekre rendre azt felelték: „erre Zuschlag úr tudna pontosan felelni”.

Hoppá, egyesület!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!