hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Riporter a pácban
Bűncselekményt tárt fel, menekülnie kellett, majd megbüntették

2007. 07. 31.
14 ezer forintra büntették meg a rendőrök azt a kiskunhalasi tévést, akit tavaly év végén Pirtón támadtak meg az illegális szemétimportban érintett gazdák. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el.

Tavaly decemberben szinte az összes tévécsatornán látható volt az a felvétel,
amely rögzítette, hogyan támadják meg és üldözik azt a két tévést, akik a pirtói
tanyavilágban az illegális szemétimporttal kapcsolatban forgattak. Pozsgai Ákos
riporter és Vercz András operatőr egy olyan tanyán készítettek felvételeket,
amelynek az udvarán hatalmas szemétbálákat találtak. A tulajdonos ugyan
nyilatkozni nem akart, de a felvételekhez szóban hozzájárult.

„Már visszafelé tartottunk, távolról a kollégám még készített néhány snittet,
amikor 3-4 férfi elállta az utunkat. Mivel fenyegetően léptek fel, jobbnak
láttuk továbbállni. Miközben elhajtottunk mellettük, egyikük ököllel beverte a
vezetőoldali ablakot, majd üldözni kezdtek bennünket” – meséli Pozsgai. A
felvételeken jól látszik, ahogy dudálva, fénykürttel jelezve száguldanak vissza
a városba, nyomukban az üldözőkkel. Miközben az operatőr filmezett, a riporter
telefonon értesítette a halasi rendőrkapitányság ügyeletesét a történtekről, és
segítséget kért. Az üldözés egészen a kapitányságig tartott, ahol a tévések
behajtottak az udvarra.

Az ügy meglepő folyományaként Pozsgait 14 ezer forintra megbüntették, az
összeget – mivel nem fizette be – letiltották a fizetéséből. Kiderült: a
büntetést azért kapta, mert a felvételen – amit rendőrök bizonyítékként kértek
el tőlük – jól látszik, hogy a riporter biztonsági öv nélkül vezet, sőt menet
közben telefonál.

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért megbüntetnek. Igazából akkor semmi
másra nem gondoltunk, csak menekültünk” – mondja a tévés. A támadók ellen
egyébként közúti veszélyeztetés gyanújával ugyancsak nyomoztak a rendőrök, és
vádemelési javaslattal továbbították az ügyet a kecskeméti ügyészségre.

A kiskunhalasi ügyészség megóvta a rendőrségi határozatot, és az ügyben
vizsgálatot rendelt el Bencze József országos rendőrfőkapitány is, aki
abszurdnak tartja a Bács megyei rendőrök reagálását. A jogszabályok értelmében
egyébként veszélyhelyzet esetén nem kérhető számon a közlekedési szabályok
betartása. Kiskunhalason azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a büntetés néhány
rendőr kicsinyes bosszúját szolgálta. Egy pár évvel ezelőtt ugyanis Pozsgai
felvette, amint egy járőr egy autós üldözés után durván megütötte az ellenőrzött
jármű sofőrjét. A felvételek akkor is bejárták az országos médiát, a rendőrt
pedig 40 ezer forintra büntették.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!