hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cigánykérdés: A Jobbik egységesíti a hazai cigányságot?

2007. 02. 14.
Állítólag ötezer levelet küldött ki roma önkormányzati képviselőknek Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője, amelyben a Jobbik Magyarországért Mozgalom elleni védekezésre buzdít. A romáknak van miért aggódniuk: „Magyarország egyes – romák által sűrűbben lakott – régióiban mára kezelhetetlenné vált az etnikai jellegű bűnözés, az alulképzett vagy semminemű szakképesítéssel nem rendelkező, írni-olvasni sem tudó etnomassza potenciális veszélyforrás egy fejlődni, épülni akaró társadalomra” – állítja a Jobbik „cigánybűnözéssel” foglalkozó honlapja.



Bíber József

A szélsőségesen jobboldali párt az olaszliszkai lincselést követően – mint
ismert, Szögi Lajos tanárt a feldühödött cigányok agyonverték, miután úgy tűnt,
hogy autójával elsodort egy roma kislányt – igyekszik minél szélesebb
nyilvánosság előtt hirdetni: Magyarország legsúlyosabb problémája az úgynevezett
cigánybűnözés. Külön honlapot szenteltek a témának, amelyen a romák által
elkövetett bűncselekmények hírei mellett többek között arról is tájékozódhatunk,
hogy a cigányok milyen fegyvereket használnak előszeretettel. „A kés
elengedhetetlen társa, hű pajtása a bűnöző romának, a kilós aranynyaklánc és a
szotyolászacskó mellett személyi vagyontárgy. Ragaszkodik hozzá. Olyannyira,
hogy áldozatából rendre kihúzza” – írják. A téma ilyen jellegű megközelítése nem
tudni, mennyit használ a két fél közötti kapcsolatnak, mindenesetre Bíber
József, a Jobbik alelnöke hangsúlyozza: ők a párbeszéd hívei. Mint a Heteknek
kifejtette, több kutatásból is kiderül, hogy a büntetés-végrehajtási
intézetekben a romák „felülreprezentáltak”, és szerinte egyértelmű, hogy vannak
olyan bűncselekménytípusok, amelyek a cigánysághoz köthetők, mint például a
lincselés, zsebtolvajlás vagy a színesfémlopás. „Ki kell mondani, hogy létezik
cigánybűnözés, hiszen a diagnózis felállítása nélkül nem lehet kezelni a
betegséget” – válaszolta az alelnök arra a kérdésre, hogy miért foglalkoznak
ennyit éppen a romákkal. Hozzátette: miután a probléma a médiában a szőnyeg alá
van söpörve, az a veszély fenyeget, hogy a családját, vagyonát féltő
törvénytisztelő többség „alulról jövő kezdeményezéssel” fogja megvédeni magát.
Márpedig – így Bíber – ezt a Jobbik szeretné elkerülni.

Az alelnök úgy látja, hogy a szociális juttatások, vagy az úgynevezett integrált
oktatás (ahol a gyengébb képességű tanulók egy csoportban vannak tehetségesebb
társaikkal) – amelyek egyébként, tegyük hozzá, nem faji alapon működnek –
felesleges erőlködés a cigányság felemelésére. Szerinte például közmunkához
kellene kötni a cigányok szociális segélyhez jutását. „Több száz évük volt a
beilleszkedésre. Hogy ez nem sikerült, az nem a mi hibánk” – fogalmazott a
Jobbik alelnöke.



Farkas Flórián

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!