hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szemét ügy
Nyugati hulladékban utaznak a volt olajosok

2006. 12. 26.
Hét gyanúsítottja van a Bács-Kiskun megyei „szemétügynek”, közülük ötöt őrizetbe is vettek. Köztük van a kunbajai polgármester és felesége is: vélhetően ők szervezték a német kommunális szemét Magyarországra hozatalát. A kiskunsági tanyavilágban eddig több mint háromezer tonna bálázott szemetet találtak.



Fotó: AP

Úgy tűnik, nemcsak az értékcsökkent élelmiszerek, hanem a hasznosíthatatlan
lakossági hulladék tekintetében is Európa „hátsó udvarának” bizonyul
Magyarország. Két hete először Kiskunmajsán, a volt szovjet laktanya területén
találtak akkor még ismeretlen eredetű bálázott szemetet, majd sorra hangoztak el
az „érintettnek” bizonyult települések nevei: Marispuszta, Jászszentlászló,
Kecskemét, Kunbaja, Kerekegyháza, Pirtó, Soltvadkert. A rendőrségi tájékoztatás
szerint eddig háromezer, egyenként csaknem egytonnás szemétbálát találtak,
leggyakrabban külterületi tanyák mellett.

Csáki László, a kiskunhalasi Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője
ugyanakkor elmondta, szinte nem volt olyan szemétlerakó a kistérségben, ahol ne
találtak volna bálázott szemetet. Vagyis: a tanyákról „apránként” szállították a
bálákat a hivatalos lerakókba – persze ez a tevékenység is illegálisnak
tekinthető. Csáki László hozzátette: többnyire olyan lakossági hulladékról van
szó, amelyet már nem lehet hasznosítani. Németországban ugyanis a válogatott,
újrahasznosítható hulladék kezelésének viszonylag alacsony a díja, azonban a
hasznosíthatatlan szemét esetében a fizetendő összeg a sokszorosára nő. Ezért
üzletileg érdemes alternatív megoldásokat keresni. Nem véletlen, hogy
Szlovákiában és Csehországban is több tízezer tonna „uniós” szemét kötött ki az
elmúlt hónapokban.

A szemétbiznisznek azonban minden esetben vannak hazai szervezői. A rendőrség
eleinte az illegális szemétlerakónak használt ingatlanok tulajdonosait, majd a
bérlőket hallgatta ki. A szálak Kunbajára vezettek, a Szinkron 99 Kft.-hez. A
cég ügyvezetője, Halász Istvánné, a polgármester felesége. Halász István
egyébként nem ismeretlen a rendőrök számára: korábban az olajügyek egyik
szereplője volt. 2003-ban másfél év börtönbüntetést is kapott, mivel nagy
mennyiségű üzemanyagot fiktív számlákkal, érték alatt vámoltatott el. A
polgármester tagadta, hogy bármi köze lenne a Szinkron 99 Kft.-hez, amely
szerinte egyébként újrahasznosításra hozott be saját telephelyére szemetet. Az
ügy egyik gyanúsítottja, a kiskunmajsai laktanyát bérlő férfi azonban azt
állította, személyesen Halásszal egyeztetett a szállítmányokról.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy eddig hét személyt gyanúsítottak meg az
ügyben, közülük ötöt őrizetbe is vettek. Tájékoztatása szerint van közöttük egy
hölgy, és – saját információink szerint – egy polgármester is. Minden bizonnyal
Halász Istvánról és feleségéről van szó, hiszen a gyanúsítottak között van a
Szinkron 99 Kft. több tisztviselője is. A nyomozás eddigi adatai szerint a
szemetet kamionokkal szállították a németországi Aitrachból, a címzett pedig a
kunbajai cég volt. Előkerült olyan fuvarlevél is, amelyen Halász István neve
volt feltüntetve. Információink szerint a rendőrség szembesítette az ügy
gyanúsítottjait a mindvégig tagadó Halásszal – majd a polgármestert őrizetbe
vették.

Úgy tudni egyébként, hogy a szemétimport jó üzlet volt a szervezőknek. Egy
rakomány hulladék fogadásáért 1,5-2 millió forint ütötte a markukat, ebből a
kamionosoknak 400-500 ezer forintot kellett fizetni, továbbá költségként
jelentkezett az ingatlanok néhány ezer forintos bérleti díja. A tiszta haszon
tehát kamiononként minimum egymillió forint volt. Ugyanakkor a
hulladékgazdálkodás rendjének megsértése – ezzel gyanúsítják mind a hét személyt
– bűncselekmény, amelynek büntetési tétele minősített esetben akár öt év
szabadságvesztés is lehet.

A szemétbálákat egyébként a küldő cégnek vissza kell majd szállítania
Németországba. Ebben bízik a 350 tonna szeméttel „terhelt” Kiskunmajsa
polgármestere is. Terbe Zoltán megjegyezte: már Kanadából is megkereste egy
vállalkozó, hogy hulladékfeldolgozó gépeket telepítene a térségbe. Újra
igazolódni látszik tehát a közhelyszerű tétel: a temetkezés és a szemét biztos
üzlet. A helyiek persze nem igénylik a kanadai segítséget. Inkább az uniós
követelményeknek mindenben megfelelő regionális hulladék-feldolgozó üzem 2008-as
indulására várnak, amely megoldja majd a hulladékkezelés problémáit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!