hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elit élet
Vitát kavart a kormányzati negyed

2006. 12. 12.
Naponta röpködnek a tízmilliárdok a kormányzati negyeddel kapcsolatos beruházás végössze-gét illetően, ám ezzel együtt legalább ennyi kérdés is felmerül a komplexum létjogosultságát illetően. Városfejlesztéssel és építészettel foglalkozó szakemberek már a helyszínválasztást is elhirtelenkedett döntésnek tartják, de az ellenzék továbbmegy: szerintük Gyurcsány Ferenc és a kancelláriaminiszter ingatlanspekulációja áll a háttérben.



Fotó: Trigránit

A Nyugati pályaudvar környékén épül az új kormányzati negyed – erről
határozott pénteken a Fővárosi Közgyűlés ajánlása után a kabinet. A
kormányhivatalok munkájának hatékonyságát elősegítő beruházás címén indított
befektetés előreláthatólag 2009 közepére fejeződne be, és öt és fél ezer dolgozó
számára biztosítana majd korszerű és alkalmas helyet a minisztériumi munkához. A
centralizált kormányzat a munka hatékonysága mellett megtakarításokkal is járna
– állítja a kormányoldal. Nem mindenki ilyen derűlátó azonban az ügy
részleteinek ismeretében.

A szakértelem hiányát és a bizonytalanságot kifogásolja Szilveszter Ádám, a
Budapesti Építész Kamara elnöke az építendő negyeddel kapcsolatban. A Heteknek
nyilatkozó építész szerint a kormány mind a helyszín kiválasztásánál, mind a
tervek elkészítésénél elmulasztotta kikérni az illetékes szakemberek véleményét.
A négyzetméterek árából pedig nem lehet kiindulni – szögezte le, hozzátéve, hogy
a jelenlegi politikai felfogás spekulációk és szakemberek véleménye helyett
pénzfüggő politikusok véleményére alapoz. Az építész figyelmeztetése szerint, ha
a mostani tendencia folytatódik, akkor nem a városban élő emberek, hanem az
építtetők érdekei valósulnak meg. Ebben az esetben pedig a közösségi érdek fog
kárt szenvedni.

A Fidesz is hasonló véleményen van: bár a negyed létrehozásának tervét nem
kifogásolják, véleményük szerint az időzítéssel és a szakértői vélemények
kérdésében fogott mellé igencsak a kormány. A párt elfogadhatatlannak tartja,
hogy a kabinet „kormányzati luxusnegyed” kivitelezésével foglalkozik, miközben a
megszorításokkal kapcsolatos döntései megélhetési válságot okoznak
Magyarországon. Szóvivőik a héten több alkalommal is kifejtették: a kormányzati
negyed csak fedőnévként szolgál a miniszterelnök újabb ingatlanspekulációs
ügyleteihez. Ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András helyettes szóvivő úgy
nyilatkozott a Heteknek, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvássy
György kancelláriaminiszter nagy volumenű, balatonőszödi ingatlanvásárlási
ügyletei, valamint a 2005. évi költségvetés egymilliárd forintot eltussoló
mondata miatt tartanak a pénzügyi visszaéléstől.

Cser-Palkovics azt is kifogásolta, hogy nem létezik semmiféle olyan adat vagy
információ, mely alátámasztaná a negyed jelenlegi létrehozásának pozitívumait.
Ha pedig létezik, „hiszen a kormány erre hivatkozik”, az nem érhető el a
nagyközönség számára. Éppen ezért – mondta – a Fidesz országgyűlési határozattal
áll majd elő, amelyben azt kezdeményezi, hogy az Állami Számvevőszék végezzen
vizsgálatot arról, hogy a beruházás pénzügyileg szükséges-e, illetve, hogy
mekkora terhet ró a költségvetésre és így végső soron az országra.

„A Nyugati pályaudvar közeli terület részben a magyar állam, részben a Magyar
Államvasutak Zrt. tulajdona, ezért tulajdoni akadálya nincs a fejlesztésnek” –
tudtuk meg a Kormányszóvivői Irodától. További pénzügyi konkrétumokat azonban
nem tudtak elárulni, mivel végleges döntést csak december 20-án hoz a kormány az
ügyben. A jelenlegi kormányzati épületek értékesítéséből a várakozások szerint
befolyó százmilliárdos bevétel fennmaradó részét a szóvivői iroda tájékoztatása
szerint az államadósság törlesztésére fordítják majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!