hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szívriadó
Kampány a néphalál ellen

2006. 10. 11.
A Magyar Kardiológusok Társasága szívriadó néven egy új, a szívérrendszeri megbetegedések megelőzését segítő programot indított, mivel a statisztikák szerint a magyarok 42 százaléka szív- és érrendszeri megbetegedés miatt veszti el életét. A programban több mint háromszázhetven háziorvos, tizennyolcezer beteg, és további kétszáz szakorvos vesz részt.

A magyar középkorú lakosság szív- és érrendszeri betegségekre visszavezethető
halálozási aránya aggasztóan magas, mintegy két és félszerese az európai uniós
átlagnak. „Ezek elkeserítő adatok. Egy kis reménysugár azért akad: az
infarktusban elhalálozottak száma csökkent, mivel javultak az ellátás
körülményei, a diagnosztika és a katéterterápia” – mondta el lapunknak dr.
Zámolyi Károly, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

A magyarok 42 százaléka szív- és érrendszeri megbetegedés miatt veszti el
életét. A magas halálozási érték mögött a kockázati tényezők halmozott
előfordulása, magas vérnyomás, emelkedett koleszterinszint, sok esetben a késői
orvoshoz fordulás, a beteg nem megfelelő együttműködése áll. Az embereknek a
szakemberek szerint betegség-, és nem egészségtudatuk van, ezért a szívriadó
programmal azokat a betegeket kívánják a társaság tagjai felkeresni, akiknek a
szív- és érrendszeri megbetegedés valószínűsége a magas rizikófaktorba esik. A
program két évig tart, és kimondott célja, hogy megpróbálják megelőzni az
infarktust, illetve megfelelő kezelésben részesíteni azokat, akinek már volt
infarktusa vagy szélütése. A kezeléseken bárki részt vehet, természetesen
díjmentesen.

A megelőzés sokszor apró dolgokon múlik – hívja fel a figyelmet Zámolyi doktor.
„Ha valaki elkezd diétázni, és rendszeresen végez fizikai mozgást, már sokkal
kisebb a megbetegedés esélye. Az eredményesség a pácienseken múlik, mi csupán
annyit tudunk tenni, hogy felkeressük ezeket a veszélyeztetetteket és tanácsot
adunk nekik, vagy ha kell, kezeljük őket” – teszi hozzá.

Önkéntes háziorvosok segítenek a nagy kockázatú betegek felkutatásában, valamint
a „beteg-utak” feltérképezésében, a betegek orvoshoz fordulási és
gyógyszerszedési szokásainak alaposabb megismerésében.

A kampány során lehetőség nyílik az oktatásra, az egészségtudatos viselkedés
megalapozására is. Elindul az Egészség Vonat, amely négy szerelvényből áll, és
egy éven keresztül közel húsz helyen hívja fel a szívriadóra a figyelmet. Az
Egészség Vonat minden pályaudvaron három napot tölt majd, és állomáshelyein a
szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének és gyógyításának nemzeti programja
keretében komplex belgyógyászati állapotfelmérést és kezelést végző érközpontok
nyílnak. Ezeket háziorvosi beutalóval ingyen vehetik majd igénybe a lakosok. A
vonatindulás egyébként az egész éven át tartó „10 ezer lépés az egészségért”
kampány nyitánya is.

„Tíz év múlva részben az ilyen programok hatására fog javulni a magyarországi
helyzet.” – tette hozzá bizakodóan a professzor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!