hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Negatív rekordokat dönt a forint
Az elemzők szerint jobb lett volna, ha a jegybank nem emel kamatot

2006. 06. 27.
A héten több negatív csúcsot döntött a forint árfolyama. Szerdán az euró árfolyama 279 forint fölé emelkedett – ami történelmi mélypontot jelent. A viszszaesést a jegybank hétfőn bejelentett kamatemelése váltotta ki: a Monetáris Tanács az alapkamatot 6-ról 6,25 százalékra emelte fel.



Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank páncélszekrénye előtt. Elemzők szerint a
Monetáris Tanács döntésével csak zavart okozott Fotó: Vörös Szilárd

A testület közleménye szerint azért volt szükség a 25 bázispontos emelésre,
mert május óta jelentősen megváltoztak a makrogazdasági és az inflációs
kilátások.

„Volt olyan javaslat a tanács előtt, ami nagyobb, fél százalékos emelésre
vonatkozott, de előkerült a kamat változatlanul hagyásának lehetősége is” –
mondta el a tanács ülését követően Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A bejelentést követően az euró árfolyama 274 forintról 276,60-ra emelkedett.

A hazai és a külföldi elemzők szerint a negyedszázalékos emelésnél minden jobb
lett volna, a szinten tartás és a nagyobb emelés is.

Reinhard Cluse, a UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének európai
feltörekvő piaci konzultánsa a kamatemelés bejelentése után az MTI-nek azt
mondta: előzetesen arra számított, hogy a jegybank vagy 6,00 százalékon hagyja
alapkamatát, illetve ha mégis emel, akkor legalább fél százalékponttal. Az
előbbivel az MNB azt jelezte volna, hogy nem aggasztják a hazai makrofolyamatok,
az utóbbival azt, hogy igenis aggasztják – fogalmazott Cluse. A szakértő szerint
a kamat változatlanul hagyásának is pozitív piaci üzenete lett volna, mégpedig
az, hogy az MNB már a 2008-as inflációra koncentrál, és nem a költségvetési
csomag rövid távú inflációs hatásaira. A köztes mértékű emelés azonban
„meglehetősen puha kompromisszumnak tűnik”, ami széles körben zavarodottságot
fog kelteni a piacon – mondta a UBS vezető londoni térségi elemzője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!