Radikálisan megnőtt Ferihegy forgalma. Nem mindenki bírja Fotó: Reuters
Idén május 12-én módosították a légtérszerkezetet, nagyobb teret biztosítva a repülőgépek le- és felszállásának. Ezzel olyan budai és pesti légi területek lettek használatba véve, melyeket eddig nem érintett a hangzavar problémája. A lakosok most megelégelték a helyzetet, és már mintegy száz peres eljárás indult az üggyel kapcsolatban.
Rozgonyi Zoltán zuglói alpolgármester szerint a zaj egymillió lakos életét keseríti meg: "Bármilyen kormány lesz, ez nem egy megkerülhető probléma" – mondta. A reptér esetleges privatizációja nyomán kialakuló forgalomnövekedés az alpolgármester szerint egyenesen elviselhetetlenné tenné az itt élők életét. "Kiskunlacháza és Velence között kellene egy nemzetközi repülőteret létesíteni, így a légiforgalom elkerülné Budapestet" – szorgalmazza az alpolgármester. A térség jó választás lehet: egy volt szovjet katonai repülőtér mellett vasút is található a környéken, amivel a szállítás is könnyen megoldható lenne. A fideszes önkormányzati képviselő szerint a Ferihegyi repülőtérnek csak egyes részeit kellene áttelepíteni, így például a cargo áruszállítást, illetve az éjszakai katonai repüléseket.
Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő is pártfogásába vette az ügyet. Lapunknak elmondta, hogy ötvenöt évvel ezelőtt, a megnyitás első évében 50 000 utas fordult meg Ferihegyen, míg ma ez a szám eléri a 6 millió főt. "A fenntartható fejlődés érdekében mára valamennyi érintett szervezet közös érdekévé vált a repülőtérrel való kényszer? együttélésből adódó zaj- és környezetterhelés mértékének a lehető legkisebbre csökkentése"– érvelt Simon Gábor. A cél elérésének érdekében Nyugodt Együttélés Programja címen egy intézkedési tervet, cselekvési sorozatot indított el. Ez tartalmazza a jogszabályi hátteret, és megemlíti az eddigi fejleményeket. "A repülőtér környezetében élők éjszakai pihenésének biztosítása érdekében a 22 órától reggel 6 óráig terjedő időszakban korlátozták a gépek forgalmát" – tette hozzá Simon.
Egy előírás értelmében a repülőterek körül zajgátló védőövezetet kell építeni. Az övezetek kialakításához szükséges utolsó mérést hazánkban a 80-as évek közepén végezték el, az új zóna kialakítása folyamatban van. Az övezeten belül új lakó- és üdülőterület nem jelölhető ki, a meglevő egészségügyi intézményeket, óvodákat és iskolákat ki kell telepíteni.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »