hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szivárgó hírek
Nemzetbiztonsági információk áramlása

2005. 11. 29.
"Kövér László maga erősítette meg a bizottság ülésén, hogy igenis létezik alternatív forrása, de nem konkretizálta a szolgálatokra vonatkozóan kapcsolatát" – nyilatkozta lapunknak Tóth Károly, a Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista alelnöke. Az MSZP-s képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy nem a grémium kormánypárti tagjai találták ki a vádat, hanem néhány ügy, konkrétan a Szatmári-ügyben kiszivárogtatott információk mutattak ebbe az irányba. Tóth Károly mindezek ellenére nem gondolja, hogy a szolgálatok át lennének politizálva, "csupán néhányan nem tartják be a vonatkozó törvényeket, és információkat adnak ki politikusoknak" – mondta a Heteknek.



Kövér László. Privát források Fotó: Somorjai L.

Demeter Ervin, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes delegáltja azonban egészen másként látja a történteket. "Az, hogy egy ellenzéki képviselő nemzetbiztonsági információkkal rendelkezik, ez természetes dolog volt eddig, és gondolom, természetes dolog ezután is. A kérdés csak az, hogy törvényesen kapja-e az információkat, vagy sem" – nyilatkozta lapunknak, hozzátéve, hogy eddig nem találkozott olyannal, aki az információk törvényes eredetét megkérdőjelezte volna. Amennyiben mégis illegális forrásokkal rendelkezik – folytatta – az azt jelzi, hogy a szolgálat rosszul működik, ebben az esetben viszont annak vezetője tartozik felelősséggel: jelen esetben Tóth András.

A szolgálat átpolitizáltságát ő sem látja bizonyítottnak: "Bizonyára azok a pártreferenciák, amelyek a magyar lakosságban közvélemény-kutatásokkal mérhetők, a szolgálatoknál is megvannak. Ez önmagában nem probléma, de ez nem lehet szempont a munkájuk végzésében." A fideszes képviselő hozzátette: véleménye szerint Tóth András sok esetben politikai megrendeléseket fogalmaz meg a szolgálatok felé, így viszont nem lehet elvárni a szolgálat munkatársaitól, hogy szakmai és ne politikai munkát végezzenek. A Hetek megkereste az ügyben a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárt is, Tóth András azonban nem kívánt reagálni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!