hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Per indulhat Havas iskolája ellen.

2005. 10. 11.
Több diák ugyanis sérelmezi, hogy a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett karaként működő Budapest Média Intézetben (BMI) az államilag finanszírozott helyekre felvett diákoktól is pénzt kérnek – nem is keveset. A félévente százezer forintot is meghaladó "tandíjat" egy cég nevére kell a hallgatóknak befizetni, melyben az iskola igazgatója, Havas Henrik többségi befolyással bír. Szabó Gábor, az SZTE rektora kategorikusan visszautasít minden olyan, a sajtóban megjelent tényállítást, amely szerint ő vagy elődje, az intézmény rektoraként juttatást kapott volna ezekből a pénzekből. Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa felkérte az iskola vezetését, hogy állapítsa meg: jogosan kötelezték-e a tanulókat az említett összeg befizetésére. Aáry elmondta: felszólította az egyetem vezetését, hogy szüntessék meg a fizetési kötelezettséget, valamint térítsék vissza az eddig jogtalanul beszedett összeget. Az SZTE szerint helyesen járt el az intézmény, mikor pénzt kért a pluszszolgáltatásokért, amiket a BMI nyújt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!