hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szabaddemokrata nyitás a Fidesz felé?
Egy világ választ el minket

2005. 06. 21.
A Fidesz nem ősellenség, az MSZP-től viszont el kell távolodni – hangzott el információink szerint egy vidéki SZDSZ-es jelöltfelkészítő programon. A szabaddemokraták elismerik, hogy önállóbb arculattal kívánnak készülni 2006-ra, de a Fidesszel "nehezen tudják elképzelni" az együttműködést. Ugyanakkor hozzáteszik: a nagyobbik ellenzéki párt soha nem volt ősellenség. A Fideszben heves elutasítással reagáltak az együttműködés lehetőségére, szerintük az SZDSZ – amely most menekülni igyekszik a koalíció süllyedő hajójáról – morális szempontból többet ártott az országnak, mint az MSZP.

Csitulni látszanak az államelnök-választási fiaskó okozta koalíciós feszültségek. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerte, hogy a vereséget a szocialisták mérték saját magukra, és kiállt a koalíció folytatása mellett. A szabaddemokraták örömmel fogadták a döntést, ám siettek kijelenteni, hogy 2006-ban önállóan indulnak a választásokon. Korábban, egy szabaddemokrata jelöltfelkészítő továbbképzésen információink szerint az is elhangzott, hogy az MSZP-től való eltávolodással párhuzamosan a Fideszt már nem kellene ősellenségnek tekinteni. Vannak, akik úgy vélik, nem "eretnek gondolat" a nagyobbik ellenzéki párttal való jövőbeni együttműködés. 

Megkeresésünkre a szabaddemokraták részéről a koalíciós egyeztetés mellett a választási kampányért is felelős Horn Gábor államtitkár úgy fogalmazott: "az SZDSZ-nek soha nem voltak ősellenségei, mi nem ilyen szélsőségesen érzelmi alapon politizálunk". Mint mondta, pártjának ugyanakkor nincsenek természetes szövetségesei, az MSZP sem az. "Ezért döntöttünk úgy, hogy liberális pártként önállóan méretjük meg magunkat 2006-ban, de ez nem befolyásolhatja a koalíció további munkáját, még akkor sem, ha vannak vitáink a szocialistákkal" – hangsúlyozta Horn. Kérdésünkre elmondta, a késő kádári, államkapitalista szemléletet képviselő Fidesszel "nehezen tudják elképzelni" az együttműködést, bár vannak olyan kérdések, mint például az adócsökkentés, vagy az alacsonyabb létszámmal működő országgyűlés, amelyben azonos a két párt álláspontja.

"Úgy tűnik, az SZDSZ megkezdte a menekülést a süllyedő hajóról" – reagált a témával kapcsolatban lapunknak Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Szerinte a szabaddemokraták belátták, hogy a koalíció olyan gyenge teljesítményt nyújtott, amivel nem lehet a választók elé állni, ezért igyekeznek távolodni az MSZP-től. Révész úgy látja, szinte lehetetlen, hogy a Fidesz együttműködjön az SZDSZ-szel. "Világok választanak el egymástól bennünket, gondoljunk csak olyan alapvető világnézeti kérdésekre mint az abortusz, az eutanázia, a családpolitika vagy a drogliberalizáció ügye. A Fidesz több meghatározó politikusa úgy véli, hogy az SZDSZ morális szempontból többet ártott az országnak mint az MSZP."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!