Eperjes Károly: "A Kossuth-díjjal nem tudok ott elszámolni"
"Délután ötkor, ez az időpont a tuti, gyere el!" – bíztat Zoltán, a mezőgyáni polgármester a telefonban, mikor a faluparlament időpontját firtatom. A határ közeli faluról nem sokat tudok, csak annyit, valamikor itt működött egy határőr laktanya, benne a hírhedt Síró századossal, aki a határőrök réme volt. Az egykori befolyásos Tisza család birtokán lévő faluban jelenleg ezerháromszázan élnek, és zömében jobboldaliak. A polgármester szerint száz százalékban. Miután egy komolyabb felhőszakadás közben elérem a falu határát, még az ég is kiderül. Idilli a hangulat, a villanyoszlopon gólyák kelepelnek, a falu felett szivárvány jelenik meg. A főtéren gumicsizmás, kalapos férfi
kaszál, "mert az eső után csúszik a kasza igazán" – ő mutatja a helyes irányt: "Csak egyenesen, se jobbra, se balra, ott van a Kultúr." Mindjárt jön ő is, mondja kalapját billentve, "csak hát a jószágnak kell egy kis friss zöld, így tavasszal ez a legfontosabb".
Lassan gyűlik a tömeg a parlamentre. Már el is múlt öt óra, mikor egy báránybőr kalapos férfi integetni kezd: "Gyüjjék be mindenki, aki akar, mert elkezdjük a parlamentet." A tömeg olyan háromszáz fős lehet, mindenki él a gyanúval, hogy a várva várt művész úr még nincs itt, de engedelmesen bevonulnak. A báránybőr kalapos mellém áll, és két, oldalt álló hajdani moziszékre mutat: ez itt a sajtó helye. A terem valamikor moziként is funkcionált, de kilencvenkettő óta nincs vetítés, jobbára csak politikai fórumokra meg nyugdíjas rendezvényekre használják.
Kis falu – nagy érdeklődés Fotók: H. S.
2005. 04. 29. (IX/17)
