A híressé-hírhedtté vált bevásárlóközpont uralja a környéket Fotó: MTI
A többmilliárdos befektetéssel épült pláza valóban impozáns látvány. Így, karácsony táján még inkább az, mivel az épületet futófényekkel díszítették. A Ceausescu-rezsim bukása óta rendkívüli módon átrendeződtek a vagyoni állapotok Romániában. Itt, aki gazdag, nagyon gazdag, míg az ország nagy többsége szinte nyomorban éli mindennapjait. Az újonnan épült pláza ezért mind kívül, mind belül ugyanezt a felemás érzést sugallja. Bent számtalan üzlet kínálja magas színvonalon portékáit. Multiplex mozi, fitness center, squash, teniszpályák, pizzériák, és az épület végében egy hatalmas szupermarket kényezteti az ide betérőt. Az impozáns üzletekben azonban ottjártunkkor igen kevesen vásároltak, inkább csak nézelődött a közönség.
Csupán a légkör megszokása végett az egyik kávézóban leülünk egy limonádéra. Mellettünk fiatal srácok nevetnek hangosan: "Apám, bámul itt a nép, meg csorgatja a nyálát." Szóba elegyedünk, és a fiúk máris világos képet rajzolnak a pláza mindennapjairól. Egyikőjük a pláza biztonsági szolgálatának tagja. Mindennapjait a megnyitás óta a Lótuszban tölti. "Egy hétből hat napot tuti, itt vagyok, a hetediken pedig már csak a haverok miatt is bejövök. Más világ ez, ahogy ti, magyarok mondjátok, olyan európai. Persze, totál igazad van abban, hogy ez nem Románia, és nem is illik a mai Nagyvárad képébe. Bár – teszi hozzá – itt még hagyján, hiszen határváros vagyunk, valahogy még meg lehet élni, de beljebb tényleg szomorú a helyzet. Bukaresthez közel voltam katona, na az már a mi fogalmaink szerint is Balkán." A srácoknak egyöntet? a véleménye: jó, hogy van a pláza, valahogy reményt adott nekik, talán előbb-utóbb megváltozik az ország hangulata. A társaság másik tagja azt hangsúlyozza: "Eddig úgy gondoltam, ha kitanulom a szakmát, lelécelek vagy magyarba, vagy tovább, és ott élem majd le az életem." Az elmúlt húsz évben valóban ez a tendencia volt jellemező, de most már mintha változna az itt élők jövőképe. "Hidd el, hozzájárult ehhez Mudura Sanyi befektetése is." Hallották ők is, hogy a pletykák szerint milyen pénzekből épült, de azt mondják, ez nem számít, fő, hogy van. Elbúcsúzunk, majd az egyik cipőbolt felé vesszük az irányt. A bolt neve Leonardo.
A választék óriási. Nagy része helyben készült olasz design alapján. Az árak 2 és 7 millió lej között mozognak, csak az átszámításhoz egy adalék: 1 forint 148 lejt ért aznap, vagyis egy pár cipő tizenöt és ötvenezer forint között mozog. A román átlagfizetésekhez képest ez iszonyatosan drága, hiszen ez havi 4-5 millió lej. Persze, nem feltétlen kell itt vásárolni. A cipőboltról kiderül, hogy nem egyedi, hanem egy áruházláncolat része, amely Erdély-szerte kínálja portékáját. Sőt, már Magyarországon is talált piacot. A bolt közvetlen szomszédságában márkás órákat kínáló kis üzlet. Az üvegportál mögött a svájci óragyártás szinte minden gyöngyszeme megtalálható: Tissot, Cartier, Philip, Patek, Doxa. Néhány név a kínálatból. Ár egyiken sincs feltüntetve. Minek, hiszen nagyobb lenne az árcédula, mint maga az óra. A tulajdonos beszél magyarul, persze csak néhány szót. Mikor az üzletmenet felől kérdem, mosolyogva kacsint. "Megélünk" – hangzik a titokzatos válasz. A nyitás óta itt vannak, és a jövőben is ezt tervezik.
A hangulat igazi plázás így este hat körül. Egyre többen sétálnak a folyosókon. "Cameleon Young Fashion" – hirdeti egy neonreklám. Mivel elég fiatalnak érezzük magunkat, bevállaljuk. A stílus, a zene valóban fiatalos, szinte már elviselhetetlen. Dübörög a hangszóróból a román listavezető rapper zenéje. Egy negyedóra múlva azonban az egyik útitársam, aki a retró stílus kedvelője, lemondóan legyint: "Na menjünk, ez kínai bóvli!"
Újra a "főtérre" keveredünk, majd a már ismert kávéház útbaejtése mellett döntünk. Szédülten figyeljük a multikulturális élmény miatt egyre növekvő tömeget. Az asztalunkhoz egy koszos kisfiú hajol. Románul kérdez valamit, majd magyarul folytatja. "Kérem a bácsikat, szánjanak meg, segítsenek egy kis pénzzel." Miközben mondja, sűrűn maga mögé tekintget. Az egyik biztonsági őr észrevette, és miközben zsebre rakja a kapott pénzt, máris a kijárat felé slisszol. Romániában szinte mindenütt kolduló gyerekekbe ütközik az ember, ide azonban nem engedik be őket. Komoly biztonsági szervezet óvja az idelátogatókat ettől a fajtától. Talán a tömeg miatt nem vették észre, ezért tudott beslisszolni ez a fiú – magyarázza szabódva a pincér, miközben a rendelést veszi fel. Mivel a kávéház olasz, pizzát ajánl. A pizza valóban jó, az ára elfogadható. Desszertnek rigójancsit kínálnak. "Rigójancsit egy olasz kávézóban?" – kérdezünk vissza. "Ne lepődjenek meg – mondja a pincér –, mi mindenből a jót áruljuk. A pincér magyar, a szakács román, a tulaj olasz, a vendég meg vendég – foglalja össze. Olyan ez, mint a világ, ahogy maguk mondják, globális." Beteltünk a Lótusszal, kifelé indulunk. Az ajtóban valaki hozzánk szól: "Vegyék fel a kabátot, kint hideg világ van."
2004. 01. 02. (VIII/1)
