hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adventi keresztesek
Vallási jelképek politikai felhanggal

2003. 12. 15.
A párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom országos keresztállítási akcióval igyekszik felhívni a figyelmet ebben a – megfogalmazásuk szerint – "fogyasztásközpontú, a vásárlási lázat tudatosan gerjesztő, elvilágiasított légkörben" arra, hogy miről is szól valójában a karácsony.  A kezdeményezést, amely több önkormányzat esetében akadályokba ütközött, számos kritika érte. Ormos Mária történész szerint a keresztre, mint szimbólumra, az elmúlt két évezredben "rárakódott" az erőszakos rekatolizáció eszméje is. 



Keresztállítás a Parlament előtt Fotó: MTI

"A karácsony keresztény ünnep, Jézus Krisztus megszületésének ünnepe. Ez összeegyeztethetetlen a kereskedelmi televíziók, rádiók, a hihetetlen árumennyiséget felhalmozó bevásárlóközpontok megtévesztő reklámhadjáratával. (…) A profanizált karácsony nem karácsony" – olvasható a Jobbik internetes honlapján. A "Szent Karácsony" melletti demonstráció céljából a párt
huszonhét keresztet tervezett felállítani az ország különböző településein, illetve Budapest több kerületében, hogy "az érdeklődők a karácsonyi bevásárlási lázban egy percre megállhassanak, elmondhassanak egy imát, vagy elgondolkodjanak az ünnep valódi értelmén". Kilenc önkormányzat azonban nem engedélyezte a kereszt közterületen történő felállítását. (A Jobbik "feketelistáján" szerepel Makó, Orosháza, Kecskemét, Szolnok, Békéscsaba, Vác, Győr, illetve Budapest V., valamint VI. kerülete.)

Békéscsabán elsősorban balesetveszélyessége miatt ellenezték a kereszt felállítását – tudtuk meg Velkey Gábor alpolgármestertől, aki azonban személyes véleményét sem rejtette véka alá. Szerinte a Jobbik akciója egy "tudatos politikai provokáció". "Elkeserítőnek tartom, hogy ezek szerint már a nagy ünnepek sem lehetnek mentesek a politikai ambícióktól. Úgy tűnik, tudomásul kell venni, hogy a politika mára megbolondult, bár bízom benne, hogy ez csak átmeneti állapot, és a józan ész felülkerekedik végül" – fakadt ki Velkey, aki hangsúlyozza, hogy mindezt keresztény emberként mondja.



Velkey Gábor Fotó: Archív

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!