Szokatlanul népes médiahad kísérte figyelemmel a demecseri időközi polgármester-választást az elmúlt vasárnap. Kiss Gyula az MSZP– SZDSZ–Szövetség
Demecserért Egyesület jelöltje délelőtt 11 órakor mintegy tucatnyi újságíró, valamint 3-4 tévéstáb jelenlétében szavazott. Az ötezer fős kisváros polgárai délutánra egészen hozzászoktak a sajtó jelenlétéhez, a helyi politikusok pedig egyre kevesebb hibával nyilatkozták újra és újra ugyanazt a kérdezősködő zsurnalisztáknak. Mint ismert, az időközi választás az előző polgármester, a fideszes Fáky László hirtelen elhalálozása miatt vált szükségessé. A szavazást a kormányoldalon és Fidesz-táborban is kiemelt fontosságúnak tartották. Az utóbbiak azért, mert az előző városvezetés idején – Orbán Viktor megfogalmazása szerint – valóságos "narancsligetté" vált a szabolcsi település, az előbbiek pedig ezzel ellentétben az – állításuk szerint – diktatórikus, megfélemlítésre alapuló vezetési gyakorlatnak szerettek volna véget vetni. Az első szavazás során a választási bizottság több szabálytalanságot is megállapított, amelyek alapján a bíróság új szavazás kiírását rendelte el. Időközben azonban a Fidesz jelöltje, Fáky Lászlóné visszalépett (állítása szerint azért, mert életveszélyesen megfenyegették; mások szerint azt is mondta: a temetőben volt férje "tanácsolta" neki ezt a döntést), így egyedüli jelöltként Kiss Gyula maradt. A pártok és a sajtó részéről azonban ennek ellenére, ha lehet, még jobban megnőtt az érdeklődés, ugyanis a tét az volt, hogy a baloldal jelöltje meg tudja-e ismételni az előző "fordulóban" elért eredményét, vagy rajta marad a bélyeg, hogy "csalással" lett polgármester.
Ennek megfelelően a szavazás napján a két tábor minden áron le akarta leleplezni a másikat. Összesen hat panasz érkezett a választási bizottsághoz. A térség fideszes képviselője, Papcsák Ferenc azt jelentette be, hogy szervezetten szállítják szavazni a romákat. A másik oldal viszont azt sérelmezte, hogy Papcsák arra buzdítja az embereket, ne menjenek szavazni, hiszen Kiss Gyula így is, úgy is megnyeri a választást. A fideszes képviselő lapunknak tagadta az őt ért vádakat, azonban a cigánysoron lakók közül többen megerősítették, hogy a részvétel ellen
kampányolt. Egy másik bejelentés szerint a Hír Televízió stábja olyan kérdésekkel zaklatta a voksolókat, miszerint "milyen ajándékot kaptak" és "tudják-e, hogy a jelölt cigány". Vitézy László rendező, a stáb vezetője a távirati irodának nyilatkozva visszautasította az erre vonatkozó állításokat. Ugyanakkor a Heteknek egy demecseri hölgy, Szászné Gergely Mária megerősítette, hogy valóban elhangoztak ezek a kérdések. Mint mondta, tőle még afelől is érdeklődtek, kapott-e ellenszolgáltatást a Hit Gyülekezetétől azért, hogy a baloldal jelöltjére szavazzon.
A választási bizottság az összes panaszt elutasította, így Kiss Gyula lett a polgármester, az előző választáson kapott szavazatait 70-nel növelve, 1617 vokssal.