Mádl Dalma, Lányi Zsolt és vitéz Bánkuty E. Géza
Keller László 2000 decemberében a parlamentben azt kérdezte Orbán Viktor akkori miniszterelnöktől, hogy vajon azért nem indítottak-e nemzetbiztonsági vizsgálatot egy amerikai szélsőjobboldali személyhez köthető, Magyarországon terjeszkedő cégcsoport ügyében, mert az ezért felelős miniszter édesapja is részt vett a hungarista mozgalomban. A sajtóhíradásokban Keller László által említett illetőket nevesítették, méghozzá Demeter Ervin akkori titkosszolgálati miniszter és édesapja, Hajdú Demeter Dénes személyében. Az említett politikusok ezért a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogok megsértése miatt pert indítottak az MSZP-s képviselő ellen, Hajdú Demeter pedig
– egy korábbi keltezés? cikk miatt – a Magyar Hírlap ellen is sajtópert kezdeményezett, mert a lap azt állította, hogy a férfi részt vett a hungarista mozgalomban. A lap az eljárás során nem tudta bizonyítani, hogy Hajdú Demeter hungarista lenne, ezért helyreigazításra kötelezték.
Ennek a bizonyítása egyébként azért is nehéz feladat, mert a hungarista mozgalom jelenleg illegális, hivatalosan senkinek sincs párttagkönyve, így jogi szempontból – még ha valaki saját magáról is állítaná ezt – senki sem lehet hungarista. Arról ellenben lehet beszélni, hogy ki számít hungarista eszmeiségűnek. Hajdú Demeter Dénesnek a hungarista Szemenyei-Kiss Tamás részére 1998 májusában írt baráti hangú levele szerint az egykori titkosszolgálati miniszter édesapja érdeklődéssel viseltetik Fiala Ferenc, Marschalkó Lajos könyvei, valamint Istóczy Győző parlamenti beszédei iránt. A levél másolatát fakszimilében közöljük.
Az említett személyek a magyar szélsőjobboldali gondolkozás prominensei közé számítanak. Istóczy Győző – a Magyar Antiszemita Párt alapítója – a hírhedt tiszaeszlári vérvád idején különösen aktív munkát fejtett ki a gyűlölet szításában. Tizenkét röpirat cím? havi folyóiratában (1880–1884) és Füstölő cím? élclapjában közölt cikkeiért faji izgatás miatt sajtópert indítottak ellene. Marschalkó Lajos a zsidóságról szóló antiszemita Országhódítók – Emancipációtól Rákosi Mátyásig cím? könyvében például az 1944-es német megszállást felszabadító jellegűnek tartotta, a Hatszázezer legendája címet viselő fejezetben pedig kétségbe vonta a holokauszt áldozatainak számát. Fiala Ferenc Szálasi sajtófőnökeként vált hírhedtté, könyveit az amerikai nyilas emigráció adta ki.
Az említett levélben szó esik Tóth Juditról is. Tóth egykoron Szemenyei-Kiss Tamásnak, a Hungarista Mozgalom Hír-szolgálata vezetőjének főnöke volt, jelenleg a Hazánkért cím? kanadai magyar lap és szélsőjobboldali honlap működtetője. A honlapra elég egy pillantást vetni és megállapítható, hogy egykori nyilas vezetők – például Henney Árpád – könyveit reklámozza, illetve szélsőjobboldali, erőteljesen zsidóságellenes ideológiát terjeszt.
A Keller László és a Demeter család közötti per egyik legkülönlegesebb szála az a vallomás, melyben egy – adatai zárt kezelését kérő – tanú azt állította, hogy Hajdú Demeter Dénes a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatán keresztül fontos iratokat kívánt eljuttatni a hungaristák montreali központjába, amelyeket neki fia, Demeter Ervin adott át.
A pénz szaga