Iványi Gábor és Gábor György. Szükségesnek tartják az egyházak átvilágítását Fotó: Somorjai L.
Az ügynöktörvény és az átvilágítás kérdése a rendszerváltás óta szövevényes és ellentmondásoktól sem mentes történet. Az első, 1990-es beterjesztéstől a múlt év végi szavazásig odáig jutottunk, hogy a törvények inkább az egykori ügynökök, mintsem a megfigyelt áldozatok érdekeit védik – fejtette ki Varga László történész, a tanácskozás vezetője. A Történeti Hivatal, a működő szolgálatok szaklevéltára "az áldozatok hivatala helyett a tettesek hivatala lett" – mondta bevezető előadásában. Az egyházi vezetők átvilágítására pedig mind a mai napig nem került sor, annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság 1994-es vizsgálódása sem emelt ellene alkotmányos aggályokat.
A D–209 néven elhíresült ügy tavaly június 18-ai kirobbantását követően újra napirendre került a kérdés. A kormányfő bejelentette, hogy véget vetnek azon áldatlan állapotnak, hogy az ügynökmúltat politikai zsarolásra lehessen használni, és eltökélt szándékuk, hogy tabula rasát csinálnak. Sürgős eljárással törvénymódosítást kezdeményeznek a III/III-as lista teljes névsorának nyilvánosságra hozásához, valamint kezdeményezik a hírszerzési iratok kutathatóságát. Szóba került az is, hogy a közéleti szereplőknek a titkosszolgálatok egészével való kapcsolata is vizsgálat tárgyát képezze. Ennek értelmében az egyik szabályzat a titkosszolgálati iratok kutathatóságáról szólt, a másik pedig a korábbinál sokkal szélesebb körben szabályozta volna az átvilágítást. Az SZDSZ bejelentette, hogy az egyházi vezetők is bekerülnek a törvényjavaslatba, és némi hezitálás után ezt a bejelentést a kormányszóvivő is megerősítette. Csupán az okozott a kormánypártnak némi fejfájást, hogy ez esetben más funkcionáriusokat, így a szakszervezeti vezetőket is be kell venni az átvilágítandók körébe – fejtette ki Varga László.
A múlt év végi zárószavazáson a koalíciós partner nem szavazta meg az MSZP "szájíze" szerint kialakított beterjesztést, amely újra szűkítette volna az átvilágítandó személyek körét – így a sokat szidott kommunizmus állampárti rendszerével együttműködő papok, püspökök átvilágításának a terve újra meghiúsult. Tabula rasa helyett Tóth András titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy jobb lenne belenyugodni az eredménybe, és nem kellene tovább forszírozni a dolgot.
Iványi Gábor metodista lelkész – a WJLF főigazgatója – a rendezvényen kifejtette: az egyházak megújulásának egyik alapvető feltétele volna a múlttal történő bátor szembenézés. Ez nemcsak az egyházak saját megtisztulását eredményezné, hanem mások számára is követendő példaként szolgálhatna. Iványi az átvilágítást a Genezis első aktusához hasonlította, amelyben Isten előszólította a világosságot, és szétválasztotta az egymáshoz nem tartozó dolgokat. A besúgók – itt ugyanis nem átlagos értelemben vett ügynökökről van szó, hanem olyanokról, akik ártatlan embereket figyeltek és lehetetlenítettek el – és az áldozatok, a hívők és a bizalmukra érdemtelen lelkészek közötti különbségtétel ma is a tisztulást szolgálná, hiszen "ha el nem határolódunk a bűnöktől, azok tovább élnek" – mondta Iványi.
A rendezvényen további érvek hangoztak el amellett, hogy az egyházak költségvetési támogatásban való részesítése feljogosítja az államot arra, hogy ellenőrizze az annak elköltéséért is felelős intézményeket, így az egyházi vezetőket. Ennek a nézetnek adott hangot Gábor György vallástörténész is, bár Nagy Péter Tibor szociológus hozzátette: erre a logikára alapozva a parasztokat is át kellene világítani, hiszen ők is kapnak támogatást a költségvetésből. Nagy Péter Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyház mint szervezet a költségvetési ügyektől függetlenül, önmagában is – jelentős privilégiumokkal rendelkező – alkotmányos tényező. Iványi Gábor szerint sem a támogatás a mérvadó, hanem az, hogy ahol emberek sorsáról döntenek, ott ne lehessen visszaélni a bizalommal és a hatalommal. "Lehet-e bízni olyan emberben, aki besúgó volt, aki védtelen emberek sorsát nehezítette meg vagy tette tönkre? Illő, hogy legalább a társadalom tudjon róla, hiszen erről a szokásról ugyanúgy nehéz leszokni, mint a körömrágásról" – mondta. Ennél a hasonlatnál persze összetettebb a helyzet, hiszen a zsarolhatóság volt a besúgók megtartásának egyik eszköze. Katolikus papok esetén pedig különösen visszatetsző a gyónási titokkal való visszaélés.
Endreffy Zoltán katolikus filozófus egyetértett a lelkészek átvilágításának gondolatával, de arra a problémára hívta fel a jelenlévők figyelmét, amely a törvény megvalósíthatóságát korlátozza: az iratok egy része eltűnt, illetve megsemmisült. Ez azonban nem ad felmentést a felelősség alól – hangzott el máshonnan –, attól olyan drámai az ügy, hogy "egyesek olyan lelkesen tolták a pártállam szekerét, hogy akik húzták, orra buktak". Ugyanakkor az egyház nagy társadalmi presztízst igényelve szeretne bevonulni az EU-ba.
A beszélgetésre meghívott katolikus szakemberek és lelkészek – Semjén Zsolt, Balogh Zoltán, Jelenits István, Schanda Balázs, Tomka Miklós – nem jöttek el, azonban a hallgatók soraiban helyet foglalt Bulányi György piarista lelkész, a Bokor bázisközösség vezetője, és emlékeztetett arra, hogy az egyház átpolitizálása már akkor jelentős volt, amikor "úgy félrevágták Mindszenty Józsefet, mint egy rohadt citromot". Véleménye szerint, ha a katolikus egyház "jézusi mércével mérné magát, akkor nagy szükség lenne a papok és lelkészek átvilágítására".
2003. 01. 24. (VII/4)
