hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bejön-e a mohácsi modell?
Nagykoalíciós kísérlet

2002. 09. 07.
Az elmúlt évek belpolitikai viharai fényében meglepő hír látott napvilágot a múlt héten: a Baranya megyei Mohácson az MSZP helyi szervezete a város jelenlegi fideszes polgármesterét támogatja, aki újra indul az önkormányzati választásokon. 

A hírt sajtótájékoztatón jelentették be, ahol Szekó József polgármester elmondta: nem személyes elismerésnek érzi a támogatást, hanem úgy véli, hogy négy év alatt sikerült politikailag kiegyensúlyozott munkát végezni a testületben. "Személyes érdemem talán annyi, hogy megfelelő légkört teremtettem. A lakóhelyéről felelősen gondolkodó ember jövőképe minimum 15-20 évre szól. Mohácsot olyan fejlett kisvárossá szeretnénk építeni, amilyeneket Nyugat-Európában látni" – fogalmazott Szekó. Mint mondta, az elmúlt négy évben a "a válságmenedzseléstől jutottunk el oda, hogy egy hosszú távú, a város lakóinak támogatását élvező városfejlesztési koncepciót sikerült megalapozni". A konkrét eredmények közül – mint új családi házas városrész kialakítása, a tizenöt hektáros ipari park beépítése, a mohácsi elkerülő út megvalósítása – kiemelte, hogy sikerült területet szerezni a határkikötő-fejlesztéshez. 

Információink szerint az MSZP támogató nyilatkozata után az SZDSZ helyi szervezete is fel kívánt sorakozni Szekó József mögött, amiért cserébe egy alpolgármesteri posztot és bizottsági helyeket kapott volna a választásokat követően. A párt országos vezetése azonban rosszallását fejezte ki az együttműködést illetően, ezért a polgármester elutasította az ajánlatot.

"Úgy gondolom, az MSZP sem hozott rossz döntést azzal, hogy engem támogat, de én sem azzal, hogy elfogadtam ezt a támogatást, hiszen így szilárdabb egységet lehet kovácsolni az önkormányzatban, és ez mindenképpen a város javára válik" – nyilatkozta lapunknak Szekó József. A polgármester szerint a nagykoalíció országos szinten biztosan nem elképzelhető, mivel "a demokrácia nem az egypólusú politizálásról szól", ugyanakkor ha egy adott területen az egyik politikai erő jól végzi a dolgát, akkor az a normális, ha ezt a másik fél is elismeri és támogatja. Szekó József cáfolta azt az értesülésünket, miszerint eredetileg a szabaddemokraták is támogatták volna őt. Mint mondta, az SZDSZ már kezdetben is külön polgármesterjelöltet kívánt indítani.

Az ügy érdekessége, hogy felvetődhet-e esetleg országos szinten is egyfajta együttműködés a két nagy párt között, akár az uniós csatlakozás érdekében. Medgyessy Péter miniszterelnök egy interjúban kérdésre válaszolva lehetségesnek tartotta, hogy 2004-re előrehozott választásokat írnának ki. Mint mondta: egy erős, négy évre szóló felhatalmazással rendelkező kormány hatékonyabban kezdhetné meg az ország uniós éveit, és jobban tudná kezelni az ezzel járó esetleges nehézségeket. 

Kiszely Zoltán politológus lapunknak nyilatkozva elképzelhetetlennek tartotta a nagykoalíciós együttműködést. Mint rámutatott, igen csekély az esély arra, hogy a két párt szavazótábora ezzel egyet értene. A politológus ugyanakkor úgy látja, az uniós csatlakozás közeledtével egyre nagyobb együttműködési kényszer nehezedik az ellenzéki, illetve a kormánypártokra egyaránt. "A csatlakozáshoz szükséges kétharmados törvények módosításához valószínűleg az ellenzéknek nagyobb lojalitást kell mutatnia a kormány felé, és viszont: a cél elérése érdekében a kormánynak bizonyos gesztusokat kell tennie ezért cserébe" – fogalmazott Kiszely Zoltán.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!