hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarország többet érdemel
A burzsoázia diszkrét bálja

2002. 08. 11.
Miközben az egész ország döbbenettel és értetlenséggel fogadta a tizenöt éves gyilkos és kilencéves áldozata tragédiáját, valamint a családját kiirtó, majd önmagával is végző megbecsült vidéki tanárember drámáját, a szponzorok által megszállt Hajógyári szigeten a kormánytagok többsége demonstratív megjelenésével legitimálta a "fesztivál" fedőnev? tömeges delíriumot, közte a világsztárként hirdetett és korábban nyilvános öngyilkossági kísérletet elkövetett Iggy Pop fellépését.



355 ezer látogató, köztük egy miniszterelnök, nyolc miniszter és három főpolgármester-jelölt. Sziget Fesztivál 2002 Fotó: MTI

Felmerül a kérdés, hogy a szigeten többnyire újnak számító szocialista politikusok már az őszi önkormányzati választásokra készülnek-e, vagy a "múltat végképp eltörölni" igyekeznek azáltal, hogy a tizenegynéhány éve még deviánsnak ítélt mozgalmak szellemi vezetőinek társaságában fényképezkednek. 

Mindeközben a pártpolitikára még fogékony közvélemény is kezd belefásulni a szemlátomást egymás munkájának semlegesítésére törekvő parlamenti vizsgálóbizottságok működésébe. Szinte komikusnak hat, hogy az első ember, aki elismerte, hogy tudott Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjáról, az a Horváth István egykori állampárti belügyminiszter, aki mellesleg Stumpf Istvánnak, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének apósa. Az ellenzéki képviselők igyekeznek cáfolni azokat a híreket, miszerint a legtöbb titkosszolgálati múlttal rendelkező kormánytagot Orbán Viktor nevezte ki, miközben a bizottság munkáját akadályozó magatartásukkal éppen a rájuk vetülő gyanút erősítik. 



Pepsi Sziget, hol nem a plebs iszogat. Two beer or not two beer? Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!