hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Őszinte szavak már félmillió plusz áfától
Villáminterjú Kerényi Imre rendezővel, a polgári körök egyik vezető aktivistájával

2002. 07. 14.
– Kerényi Úr, Szlazsánszky Ferenc vagyok a Hetek szerkesztőségéből, egy rövid interjút szeretnék kérni öntől.– Milyen újság a Hetek?– Országos terjesztés? közéleti hetilap, többek szerint közel áll a Hit Gyülekezetéhez.– Nem akarok a Hit Gyülekezetéhez közel álló sajtóorgánumban nyilatkozni.– Értem.– Ha igen, akkor óriási pénzért.– Óriási pénzért?– Igen.– Mondjuk egy negyedoldalas interjú mennyibe kerülne?– Ötszázezer forint plusz áfa.



Kerényi Imre. Ingyen képaláírás sincs Fotó: MTI

– Egy negyed oldal?

– Igen.

– Halló?

– Igen.

– És miért lenne ilyen drága? 

– A velünk rokonszenvező lapoknak természetesen ingyen nyilatkozom. Azoknak a lapoknak, amelyeknek az eszmeiségével nem értek egyet, azoknak rettentő mennyiség? pénzért nyilatkozom csak, mivel jelen pillanatban nekem nagy az információs értékem.

– Az előbb azt mondta, hogy nem ismeri a Heteket. Miért gondolja, hogy nem fogunk önnel rokonszenvezni?

– Lehet, hogy igaza van, és lehet, hogy most megfogott engem, a lényeg az, hogy nem szeretnék nyilatkozni. Tehát mondom, negyed oldal ötszázezer forint plusz áfa.

– Egy kérdést föltehetek ingyen?

– Nem.

– Nem minősítve egyik oldalt sem, azt az egyet nem értem, hogy ha 94-ben, amikor először jöttek vissza a hatalomba a volt kommunisták, és akkor nem volt nagy felhördülés, nyolc évvel később, amikor másodszor jöttek vissza, most miért sokkal nagyobb az ellenérzés? 

– Az a kérésem, hogy egy kérdést se tegyen föl nekem ingyen, ne haragudjon, és ez nem személy szerint Ön ellen szól, mindenki azt akarja, hogy én nyilatkozzak, én meg megválogatom, hogy hova teszem a nyilatkozatomat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!