hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párbeszédes párbeszéd

2002. 06. 16.
"A kormány megtartja választási ígéreteit" – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök azon a sajtótájékoztatón, melyet az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalának képviselőivel történt találkozója után a szakszervezetek vezetőivel közösen tartott. Mint kiderült: az elkövetkezendő hetekben le kíván ülni a munkaadók, valamint a nemzetközi nagyvállalatok képviselőivel is. (A nemzetközi nagyvállalatok képviselői eddig nem vettek részt az országos érdekegyeztetésben, ezért előfordult, hogy az ott született megállapodásokat önmagukra nézve nem mindig tekintették kötelezőnek.)



Szakszervezeti vezetők a miniszterelnöknél. A kerekasztal tárgyalói Fotó: MTI

A kormány tervei között szerepel az országos érdekegyeztetés átalakítása, de mindezt – ahogy elhangzott – az érintettekkel való folyamatos párbeszéd alapján alakítják ki. Szándékaik között szerepel egy Országos Érdekegyeztető Tanács felállítása, mely a munkaügyi kérdéseken kívül költségvetési, adó- és egyéb kérdésekben is egyeztetne. Létrehoznának egy Gazdasági és Szociális Tanácsot, mely a széles tömegeket érintő kérdésekben egyeztetne, mint például az egészségügy átalakítása, vagy az egy életen át tartó tanulás "intézménye". Emellett a közszférában is úgynevezett szektorális megállapodásokra törekednek. A középszint? érdekegyeztetéssel kapcsolatban elő kívánják segíteni az ágazati bizottságok mielőbbi létrejöttét. 

Minden szinten valódi megállapodásokra törekednek és széles társadalmi békét szeretnének. Ehhez erős szociális partnerekre, erős szakszervezetekre van szükségük – derült ki Medgyessy Péter szavaiból. Tervek szerint a munkaadók, a munkavállalók és a nemzetközi vállalatok képviselőivel történt tárgyalások után azonnal megkezdődnek az új érdekegyeztetési rendszer előkészítésének szakmai munkálatai, és augusztus végén megalakulhat az Országos Érdekegyeztetési Tanács.

A Munka Törvénykönyvének módosításával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a jelenlegi módosításokkal a munkavállalókat érintő legszükségesebb változtatásokat hajtják végre, de tervben van a törvény széles kör? módosítása, mely szintén az érintettek képviselőivel történő egyeztetés után valósulhat meg.

Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalának soros elnöke jó hangulatúnak és sikeresnek ítélte a találkozót. Kifejezte, hogy a kormány élvezi a szakszervezetek bizalmát és támogatását a meghirdetett programok megvalósításában. Az Európai Uniós integrációval kapcsolatban számítanak a szakszervezetek arra, hogy már az előkészítési programba bevonják őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!