Az újságírók, elemzők és maguk a politikusok is lélegzet visszafojtva várták, hogy miként dönt szerdán az MDF elnöksége a frakcióalakítás kérdéséről. Nagy volt a tét: ha a Demokrata Fórum képviselői a Fidesz-frakcióban maradva látják beteljesedni jövőjüket, akkor a szokásjogra hivatkozva Mádl Ferenc köztársasági elnök akár Orbán Viktornak is adhatná a kormányalakítási megbízatást. Az elmúlt tizenkét évben tudniillik mindig a legnagyobb frakcióval rendelkező párt miniszterelnök-jelöltje alakíthatott kormányt. Szerda este azonban az MDF Szi-lágyi Erzsébet fasori székházában az egybegyűltek egyhangúlag az önálló frakció alakítása mellett döntöttek, így a parlament alakuló ülésén a "legnagyobb frakció" címet is az MSZP gyűjtheti majd be. A helyzet vélhetően mégsem (lesz) ennyire egyszerű, ugyanis sem az MSZP–SZDSZ-többség, sem az MSZP frakciófölénye nem akadályozhatja meg a köztársasági elnököt – az alkotmány és a választójog szerint – abban, hogy a megbízatást Orbán Viktornak adja, ha úgy látja jónak.
A fenti kalkulációt maguk is reális lehetőségnek értékelve a hét elején Medgyessy Péter, Kovács László és Kuncze Gábor közösen levelet írtak Mádl Ferencnek, melyben megerősítették, hogy sem a szocialisták, sem a szabad demokraták nem szándékoznak koalícióra lépni a Fidesszel és az MDF-fel, ezért kizárólag az MSZP miniszterelnök-jelöltjének lehet esélye arra, hogy kormánytöbbséget hozzon létre.
A leendő T. Ház többségét adó szocialisták és szabad demokraták koalíciós tárgyalásain – a nyilatkozatok szerint – elsősorban a programok egyeztetése zajlik, és kevesebb szó esik a személyi kérdésekről. A tárgyalásokon az MSZP-t Medgyessy Péter, Kovács László, Juhász Ferenc és Lendvai Ildikó, az SZDSZ-t pedig Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván és Fodor Gábor képviselik. Ugyan a két párt programja a legtöbb helyen összecseng, kampányígéreteik tekintetében mégis van némi eltérés. Az SZDSZ elsősorban az adócsökkentést, a korrupció elleni küzdelmet, az egészségügy reformját és a diplomások minimálbérének megemelését tűzte zászlajára. A szocialisták "az első 100 nap programjában" gondolkodtak: visszamenőleges nyugdíjkiegészítés, pedagógusok és egészségügyi dolgozók béremelése, adómentes minimálbér, mezőgazdasági reform, tizenharmadik havi nyugdíj és családi pótlék, ösztöndíjemelés, hogy csak az "instant" ígéreteket említsük. Vitán felül áll azonban, hogy a leendő koalíciós partnerek gyors és radikális változásokat ígérnek.
Míg az ígéretek artikulálásával egyik pártnak sincs különösebb problémája, megkezdődtek a pozíciószerző helyezkedések: kiről is szóljon a történelem. Egyszer?bb lenne a helyzet, ha csak a két majdan kormányzó párt között dúlna vita, ám folyosói pletykák szerint a pártokon belül is komoly törésvonalak kezdenek kialakulni a közös ellenség legyőzésének mámora után. További fejtörést okoz, hogy – lapértesülések szerint – a szabad demokraták négy tárcát és ugyanenynyi államtitkári posztot kívánnak a "garancia" jegyében, amit a szocialisták enyhe túlzásnak tartanak a mandátumarányokhoz képest.
A leendő miniszterek személyének kilétét illetően a legkülönfélébb találgatások kaptak szárnyra, vannak azonban "biztos befutók": Bárándy Péter az igazságügyi tárcát, Juhász Ferenc a honvédelmi tárcát, Csehák Judit az egészségügyet, László Csaba a pénzügyi tárcát (interjúnk a 12. oldalon), Kovács László a külügyet, Németh Imre pedig a mezőgazdaságot fogja igazgatni. A szocialisták koalíciós partnerüknek szánják az újonnan megalakítandó informatikai, a környezetvédelmi minisztériumot, és – egyesek szerint – a kultusztárcát is. Az SZDSZ-ben összesen négy "arcot" tartanak miniszteri posztra esélyesnek: Kunczét, Fodort, Magyart és Petőt, akik közül az utóbbi nem akar miniszter lenni. A házelnöki szerep is vita tárgyát képezheti, az SZDSZ ugyanis erre is igényt tart, ám ez ronthatja tárcaszerzési esélyeit. Az MSZP-nek viszont már jelöltje is van a posztra, Szili Katalin, a T. Ház korábbi alelnöke személyében.
Marad az ukrán modell?
Szlazsánszky Ferenc
Interjú Bárándy Péterrel, az MSZP igazságügyminiszter-jelöltjével
– Miniszteri kinevezése után mely területen fog munkához látni? Hol és mit kíván változtatni?
– Az egyik legfontosabb teendőnek a Büntető Törvénykönyv átalakítását tartom. A jelenlegi Btk. ugyanis áttekinthetetlen, és rendszerét vesztette a büntetési tételekben is. Hiszen a büntetési tételeknek ki kell fejezniük, hogy melyik cselekmény milyen mértékben veszedelmes a társadalomra. Az utóbbi években viszont semmi más nem történt, csak a különféle büntetések valamilyen napi elhatározás alapján történt súlyosbítása, így a büntetési tételek egybecsúsztak: ma a vagyon vagy a közrend elleni cselekményekért olyan büntetéseket szabnak ki, amelyeket az élet és a testi épség elleni cselekményekhez kellene kapcsolni. Ez az értékrend helytelen, és a jelenlegi bírói gyakorlat valamilyen mértékben kénytelen követni ezt.
– Hogyan kíván javítani a büntetés-végrehajtási intézmények katasztrofális helyzetén?
– Egyrészt több pénzt kell fordítani erre a területre, másrészt óvatosabban kell bánni a végrehajtandó szabadságvesztésekkel és az előzetes letartóztatásokkal. Nyugat-Európában szó sincs olyan létszámú börtönnépességről, mint amilyen ma Magyarországon van: az itteni inkább az ukrán vagy orosz helyzethez áll közel.
– Ez miért van? Túl szigorúak a magyar törvények?
– Nagyon börtöncentrikus a büntetéskiszabásunk, miközben az európai felfogás szerint sokkal célszer?bb egyéb joghátrányok alkalmazása. A pénzbüntetéstől a közérdek? munkán keresztül nagyon sokféle szankció képzelhető el, sokszor még a szabadságvesztésnek a fenyegető része is jobb megoldást adhat, mint az azonnali végrehajtása. Ez nem jelent egy általános amnesztiát, erről nincs szó. Arról van szó, hogy a társadalomnak nem érdeke mindenki lecsukatása, hanem az az érdeke, hogy a bűnözési helyzet javuljon. Kriminológiai közhely, hogy önmagában a büntetések súlyosbítása teljesen hatástalan. Ráadásul olyan rossz felderítési arányokkal, amilyenekkel a bűnüldöző hatóságok az utóbbi kormányzati ciklusban rendelkeztek, a büntetéstől való félelem visszatartó ereje is vajmi kevéssé érvényesül. De igaz ez sajnos a kiszabott börtönbüntetésekre is, hiszen jelenleg hat-nyolcezer olyan jogerősen elítélt személy van, aki megkapta a behívóparancsát, de nem jelent meg. Ez megint devalválja a jog tiszteletét.
– A Schlecht-ügy kapcsán nyilatkozta, mennyire rátelepedett a politika az igazságszolgáltatásra. Igazságügy-miniszterként mit tehet ennek a megszüntetése érdekében?
– Az egész kormány és kormányzati stílus függvénye az, hogy milyen a hangulat egy országban. Ha szoronganak az emberek, s ez eléri az igazságszolgáltatást és a bűnüldöző hatóságokat, akkor veszélybe került ezek függetlensége. Ezt a hangulatot meg kell szüntetni. Ennek a kormányzatnak és ezen belül az igazságügy-miniszternek is az a dolga, hogy a maga eszközeivel felszámolja ezt a társadalmi megosztottságot és szorongást, hogy nyugodt, ha lehet mondani, jókedv? ország élhessen ezen a területen, és ez a szorongó hangulat ezeknél a szervezeteknél is megszűnjön. Ez önmagában a függetlenség záloga. Ezen túl pedig be kell fejezni az igazságügyi reformot, és még inkább el kell választani a bíróságok anyagi ellátottságát a kormány döntéseitől.
– Van esély annak az öt-hat ügynek a felderítésére, amelyek az utóbbi időben borzolták a kedélyeket?
– Úgy vélem, megvan rá az esély, az akarat és a technika is, hiszen az ezekkel az ügyekkel kapcsolatos eddigi döntések nem ítéletek, ennélfogva felülvizsgálhatók.
2002. 04. 26. (VI/17)
