hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Étermérgezés
Egyéves a Pannon Rádió

2001. 10. 21.
"A Tiszába van egy hal, /Annak neve harcsa, /A jóisten a Pannon Rádiót /Sokáig megtarcsa!"  A fenti versecske – mellyel költője, egy odaadó hallgató köszöntötte az egyéves adót – oly nagy sikert aratott a műsorkészítők körében, hogy a keddi nap folyamán többször is lejátszották. A jókívánságok verses kategóriájában persze nem csupán ez az egyetlen gyöngyszem hangzott el: a többi általában hangsúlyozta, hogy a Pannon Rádió az igazság hangja és a magyar kultúra megmentője, ellenben nem a paraziták dáridója.  Háromnapi pannonrádiózás után magam a következőképp összegezhetem a hallottakat: sötét és lehangoló. Az adás hemzseg a csúsztatásoktól és hazugságoktól, összességében átjárja a múltba révedés, a sértettség szele, és átitatja a vallásos szósz. A Pannon Rádió száz százalékig a MIÉP érdekeit képviseli.

 

Nagy Feró és Gidófalvy Attila. Feró "lelépett" 

A Pannon elődje a Dongó Rádió volt, amely kábelen keresztül juttatta el műsorát a Havanna lakótelep 15 ezer lakásába. A rádiót a Gidó Média, Gidófalvy Attila cége tulajdonolta és működtette, és egy korábbi sikertelen kísérletük után 1999-ben ismét pályáztak budapesti kereskedelmi frekvenciára. Ezúttal nyertek. Az eredményhirdetés nagy felhördülést váltott ki, ugyanis a jól értesültek annak ellenére tudták, hogy a Pannon Rádió a MIÉP rádiója lesz, hogy a hatvanoldalas pályázatban egyetlen szó sem esett a pártról. A Gidó Média a "hazai zenei értékek népszerűsítését" jelölte meg alapvető céljaként, és egy olyan "vidám rádiót" ígért, amely "segít, hogy a hallgató jövőképe optimistábbá váljon". A megfelelő színvonal egyik garanciájaként a pályázatot benyújtó Gidófalvy Attila azt írta, hogy "Gidófalvy Attila a magyar rockzene élő legendája". A Pannon győzelme azért is keltett megütközést, mert vele ellentétben olyan, régóta működő adók nem kaptak frekvenciát, mint a Tilos Rádió, vagy egy, a BBC közreműködésével létrehozott hírrádió. Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület fideszes elnöke mindenesetre kijelentette, hogy a győzteseket – összesen harminchárom frekvenciát pályáztattak – szigorúan szakmai alapon hirdették ki. Az igazság ezzel szemben az, hogy a pártok által delegált bíráló bizottságok politikai megfontolásból dönthettek, amit az tett lehetővé, hogy a MIÉP minden esetben együtt szavazott a kormánypártokkal, így érték el a szükséges kétharmados többséget. 

A Pannon Rádió a Református Egyház dunamelléki egyházkerületéhez tartozó "A hazatérés temploma" épületéből sugározza adását. Ez azért is praktikus megoldás, mert így ifj. Hegedűs Lóránt, a szintén az épületben található lelkészi hivatal papja – egyben a MIÉP alelnöke – mentesül a fáradságos utazástól, amikor a Pannon Rádióba megy szerepelni. Márpedig nem ritkán hallható itt, legutóbb éppen kedd reggel tartott "vallási lélekébresztőt kedves magyar testvéreinek". Nővére, Hegedűs Zsuzsanna – állítólagos énekművész – szintén szép szeletet hasít a Pannon-tortából: hétfőnként napos szerkesztő, emellett saját műsort is vezet. 



Kapucsengő a Szabadság téri református templomon. Sugárzó adó Fotó: Somorjai L. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!