hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Guliga elgurult pénzei
Elítélték a sikkasztó papot

2001. 05. 26.
Három év börtönbüntetésre ítélte a Békéscsabai Városi Bíróság Guliga György volt békéscsabai plébánost, aki 1993 óta magas kamatot ígérve több tízmillió forintot kért kölcsön magánszemélyektől. (Hetek, 2000. január 29,Hírbe hozta egyházát). A hitelezők abban a hiszemben nyújtottak kölcsönt, hogy a plébános azt egyházi célokra fordítja, és a pénz visszafizetéséhez szükséges garanciákkal is rendelkezik. Fedezetként Guliga ugyanis különböző egyházi ingatlanokat ajánlott fel, erre azonban az egyházi törvények értelmében nem volt jogosult. 

A kölcsön viszszafizetéséhez a volt plébános 1995-ben 25 milliós hitelt vett fel a Polgári Bank Rt. békéscsabai fiókjától, hat lakás eladása után pedig 12 millió forintot kapott a békéscsabai önkormányzattól. Ez utóbbi esetben olyan, általa készített igazolást mutatott be az önkormányzat jegyzőjének, mely szerint jogosult az egyház tulajdonában álló úgynevezett katolikus bérpalota hat lakásának az értékesítésére.

A volt plébános, akit a bíróság hat évre a közügyek gyakorlásától is eltiltott, azzal védekezett, hogy a pénzt a békéscsabai Szent Domokos Általános Iskola felújítására, különböző svájci, luxemburgi és osztrák "projektek" finanszírozására, valamint egy olajütő üzem létrehozására fordította, vállalkozásai azonban sorra csődbe mentek. 

Guliga György magánhitelezői korábban pert nyertek a Szeged-Csanádi Püspökség ellen, melynek következtében tavaly még árverésre is sor került a csabai plébánián. A püspökség időközben megtérítette a hitelezők kárát. A Békéscsabai Városi Bíróság ítélete nem jogerős, mert az ügyész és a vádlott három nap gondolkodási időt kért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!