hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magukénak érzik
Sikeresen indult a romarádió

2001. 03. 24.
A MIÉP megtámadta a RádióC romarádió pályázatát az ORTT-nél. Kerényi György a rádióadó főszerkesztője értetlenül áll a "támadás" előtt, mivel a több hónapig tartó bírálati folyamatban a MIÉP kurátora is részt vett. 

Az ORTT pályázatán decemberben frekvenciát nyert RádióC, az első romarádió március 10-én zárta le egyhónapos próba-műsorszolgáltatását. A közel nyolcvan tagból álló, kilencvenöt százalékban roma munkatársakkal dolgozó rádiós szerkesztőség vezetője, Kerényi György az elmúlt egy hónap tapasztalatát összegezve a Heteknek elmondta: őket is meglepte, hogy a budapesti romák mennyire magukénak érzik ezt a rádiót. "Egymásra találásnak lehettünk tanúi rádió és hallgatóság között, emiatt eddig túlnyomórészt közösségi rádió voltunk, egy kicsit talán a közszolgálatiság rovására. Azon csak így utólag gondolkodtunk el, hogy az a büszkeség, amely áradt a romák részéről, arról is szól, hogy egyszer csak ugyanabban a sorban találták magukat a többivel, a Kossuth, a Danubius, a Sláger mellett van a RádióC. Ezúttal tehát nem téma vagyok a többségnek, egy megoldandó probléma valahol egy közszolgálati médiumnál." 

Az ORTT által odaítélt állandó frekvenciára három hónapot kell várniuk, ezalatt szeretnének szakmai továbbképzéseket tartani, hogy felkészüljenek az eddig bevált műsorok még színvonalasabb szolgáltatására. "Nálunk is van reggeli műsorszál, ami pörgősebb; aztán délelőtti, illetve délutáni magazin, ahol elmélyültebben lehet egy-egy témával foglalkozni az oktatás, gyesen lévő kismamák, foglalkoztatás, egészségvédelem terén, és vannak kulturális műsorok. Ebben a felállásban nincs sok újdonság, a hallgatói visszajelzések alapján ez a forma vált be a többi rádió esetében is, és nincsenek más szokásaik a roma hallgatóknak sem."

A napokban az ORTT MIÉP-es kurátora kifogást emelt a RádióC számára adott frekvencia ellen, mert szerinte a pályázatuk formai hibái miatt nem volt jogos a frekvencia odaítélése. 

A RádióC főszerkesztője nem érti, hogy egy kurátor, aki részt vett az elbírálás folyamatában, miért utólag emel kifogást. "Az ORTT-nek van egy hivatala, a formai problémákat ők szűrik ki, ezek után teszik a testület elé a pályázatokat, ezután tárgyal róla a testület. Nem egy fordulóban tárgyalják ezeket a pályázatokat, a MIÉP kurátora tehát részt vett a folyamatban, csupán a végszavazáson nem jelent meg" – mondta el lapunknak Kerényi György, aki szerint ugyan nem volt még arra példa, hogy egy megadott frekvenciát visszavontak volna, és szerinte a kurátor kifogásai is védhetők, mindazonáltal van benne némi aggodalom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!