– Kisgazda képviselőként hogyan vélekedik arról, hogy a Fidesz pártelnöke egyelőre nem kötötte meg a már előre beharangozott választási együttműködést a kisgazdapárttal?
– Kétségkívül halasztódik ennek az együttműködési megállapodásnak a megkötése, de igazából nem tudom, mi áll a háttérben, mert nem vagyok a kisgazdapárt tagja, így a pártpolitikára sincs olyan nagy rálátásom. A sajtó megszellőztette, hogy a kisgazdapárton belül a miniszteri és a pártelnöki posztot külön kellene választani. Én ezt teljességgel kizártnak tartom, és ha valaki ismeri Torgyán Józsefet és habitusát, az tudja, hogy ő mind a két tisztség betöltéséhez ragaszkodik. Elméletileg ugyan minden elképzelhető, de én most inkább gyakorlati oldalról közelítem meg a kérdést. A választási együttműködés szempontjából pedig abszolút spekulációnak tartom a kérdést.
– Mégis, hogyan értékeli ezt a momentumot? Intő jelnek?
– Talán ha egy kicsit visszaemlékezünk arra, amikor augusztusban Torgyán József "besimult" a Fidesz költségvetési elképzeléseibe, az azt követő héten, hogy ezt bejelentette, az újságok szalagcímein jelent meg Kövér László azon nyilatkozata, hogy az első számú stratégiai szövetséges az MDF. Mindezzel azt akartam bizonyítani, hogy nem egy újkelet? dologgal állunk szemben. Úgy érzékelem, hogy akkor egy lépésváltás történt a két párt együttműködésében. Ez most annak az egyenes folytatása. Mindenkinek azt mondom, hogy ne ragadjon le csupán a napi eseményeknél, gondolkozzon hosszabb távon.
– Ezzel szemben Torgyán József a napokban választási ajánlatot tett az MDF-nek. Ezt hogyan értékeljük? E mögött a Fidesz "Békejobbját" kell érzékelnünk?
– Én ebben nem látom a Fidesz közvetlen közreműködését, érdekeltségét annál inkább, hiszen minél nagyobb az együttműködés a koalíciós partnerek között, annál nagyobb esélye van a koalíciónak a győzelemre. Az egy más kérdés, hogy az előzmények ismeretében hogyan hozzák tető alá ezt az együttműködést. Talán nem véletlen, hogy, legjobb tudomásom szerint, erre az MDF érdemben még nem válaszolt.
– A költségvetéssel kapcsolatban 700 törvénymódosító javaslatról kellett szavaznia a parlamentnek. Egyáltalán a képviselők tudják-e, hogy miről döntenek?
– Őszintén szólva én azt gondolom, hogy a parlamenti képviselők többsége nem látja át. Én talán annyival vagyok előnyösebb helyzetben, hogy szinte végig ezzel foglalkoztam az utóbbi egy évben. De én azt hiszem, hogy nem is kell, és nem is lehet elvárni, hogy a képviselőtársaim mindegyike részletesen ismerje az indítványokat. Ezek többnyire szakfeladatok, és azért vannak a parlamenti frakciók, hogy ezeket megrágják, megvitassák, mielőtt döntenének róla. Ezek után a szavazás kétségkívül egy automatizmusba megy át, és a közvélemény sok esetben csak ezt érzékeli belőle. (H. S.)