hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Clydeként rabolt, Júdásként végezte

2000. 07. 15.
Dávid Ibolya igazságügy-miniszter bekérette az ország büntetés-végrehajtási intézeteiben történt öngyilkosságokról készült jegyzőkönyveket – értesült a Hetek. Az esetek összesítésére a miskolci "Bonnie és Clyde" rablópáros férfi tagjának előzetes letartóztatásban elkövetett öngyilkossága kapcsán került sor, de még nem tudni, hogy mi a célja. Tavaly kilenc, idén eddig hét fogva tartott követett el öngyilkosságot.

A miskolci Fekete "Clyde" László még az előzetes letartóztatásból is csak néhány
hónapot töltött le. Ő nem megszökött, mint a Viszkis, hanem egy "könnyebb"
megoldást választott a távozásra: öngyilkos lett. Fekete és társa, Novák Tünde öt
évvel ezelőtt kezdték meg áldatlan pályafutásukat, ekkor a biztonsági őrként
dolgozó férfi munkahelyéről, egy nyíregyházi bankból loptak el közel 30 millió
forintot. Több éves szünet után tavaly ősszel bukkantak fel ismét: ekkor már gépkocsikat
raboltak, fegyverrel félemlítve (egy esetben sebesítve) meg gyanútlan áldozataikat. A
páros minden bizonnyal egy nagyobb akcióra készült, hiszen, mint később kiderült
nagymérték? fegyverkezésbe kezdtek, egy terepjárót pedig golyóálló páncélzattal
is elláttak. A sajtó által "Bonnie és Clyde-ként" aposztrofált Fekete és társa
végül áprilisban került rendőrkézre, miután "Clyde" meglőtt egy rendőrt. A férfit
hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, fegyveres rablás,
emberölési kísérlet, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt helyezték előzetes
letartóztatásba. A Hetek értesülései szerint, bár a férfi eléggé magába forduló
volt, és a rendőrséggel sem igazán kívánt együttműködni, semmi jel nem utalt
arra, hogy öngyilkosságra készült volna. Ennek ellenére "Clyde-ot" szerda
hajnalban holtan találták: lepedőből sodort kötéllel akasztotta fel magát a zárkájának
előterét elválasztó rácsra. A cellát egyébként a nap huszonnégy órájában
kamera figyeli, azonban ez a "mellékhelyiségnek" számító rész kimaradt annak látószögéből.
Az öngyilkosság okára még nem derült fény, de elképzelhető, hogy a börtönbeli bánásmód
törte meg annyira Feketét, hogy a halálba menekült. A férfit ugyanis a nyomozóhatóság
döntése értelmében hozzátartozói sem látogathatták meg, és csomagot is csak
egyszer kaphatott.

Miközben a Büntetésvég-rehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a miskolci rendőrkapitányság
is vizsgálatot indított az ügy részleteinek tisztázására, az eset kapcsán Dávid
Ibolya igazságügy-miniszter is intézkedéseket kezdeményezett. Mint lapunk megtudta,
az ország büntetés-végrehajtási intézeteiben elkövetett öngyilkosságok jegyzőkönyvei,
különböző szempontok alapján csoportosítva kerülnek majd a miniszter asztalára.
Hogy mi célból, azt egyelőre még nem tudni. Információink szerint vagy egy jövőben
megtartandó sajtótájékoztatóhoz vagy egy intézkedéscsomag kidolgozásához van szükség
az összesítésre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!