hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajtörténetek a parlamentben
Két mázsa ötezres

2000. 06. 17.
Bármikor előállhat egy személy azzal az állítással, hogy az FKgP is részesült támogatásban a 1998-as kampánya során az úgynevezett olajmaffiától, sőt még ennél elképesztőbb történeteket is kitalálhat. Mit szólnának ehhez a kisgazdák? Egy ilyen eset mutatná meg, hogy az olajbizottság miként is működik – érvelnek lapunknak a politikusok, akik szerint több mint dilettantizmus, hogy ellenőrizetlen, zavaros és ellentmondásos információkat tárt a nyilvánosság elé Pallag László kisgazda képviselő, a bizottság elnöke.



Pallag László. Ajtót nyitott    Fotó: MTI

A parlament olajügyeket vizsgáló bizottsága előtt tanúvallomást tevő személy
– akinek nevét először Pintér Sándor mondta ki – azt állítja, hogy az MSZP pénztárnoka
tiltott olajügyletekből származó hétszázötvenmillió forintot vett át egy aktatáskában.
(A szocialisták kiszámolták, hogy a megadott időben – akkor még nem volt
forgalomban tízezres – ez az összeg majdnem két mázsa súlyú lett volna, és átszámolásához,
ha másodpercenként egy-egy bankjegyet számolnak, 40 órára lett volna szükség.) A
kulcstanú nem kímélte Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitányt, jelenlegi
belügyminisztert sem, akinek pedig – állítja – 30 milliót adott át. A Pallag László
kisgazda frakcióvezető-helyettes, a bizottság elnöke által összefoglalt vallomás
szerint Lezsák Sándor, az MDF egykori elnöke Csepelen telephelyet biztosított olajszőkítéshez,
s az ügyben érintett volt Szabó Iván akkori pénzügyminiszter is. A politikai szekértábor
mindkét oldalán köztiszteletben álló Szabó Iván feljelentette Pallagot, akárcsak
Lezsák és Pintér, s ez utóbbi azt is kijelentette, nem tudja, hogy szimplán jogi,
vagy elmeorvosi esettel van-e dolga.

Pallag sajtótájékoztatóján a békési Futaki Géza SZDSZ-es önkormányzati képviselőt
is megnevezte, mint az olajbizniszben érintett Miller Oil Bt. tulajdonosát, amely
rendszeresen adott el szőkített olajat a Honvédelmi Minisztériumnak. Futaki lapunk kérdésére
elmondta, hogy semmi köze nem volt a nevezett céghez, csupán ügyvédként praktizáló
felesége működött közre a cég létrehozásában. Futaki szerint Pallag így akarja
elterelni a figyelmet egy békési ügyről, melyben – egy rokona révén – ő is érintett.


Zsíros Géza, a kisgazda "harminchatok" egyik képviselője, Torgyán pártelnök
politikai ellenfele is szóba került. A tanú állítólag azt mondta, hogy Zsíros Békés
megyében az egyik olyan jelentős személy, aki részt vett az olajpénzek előállításában.

A vádakra reagálva Zsíros a Heteknek kifejtette: "Ez egy vicc. Állítólag pont
abban az időszakban szerveztem a szőkítést a téeszekben, amikor a szövetkezeti törvény
elfogadtatásával voltam elfoglalva. Akkor mindenki azt mondta rólam, hogy én vertem szét
a kolhozokat." Zsíros szerint most egykori pártja bosszújáról van szó: "Pallag
nem a saját szakállára csinálta, hanem azért, mert a bíróság nekem adott igazat a
nyolc évvel ezelőtt történt kizárásommal kapcsolatban."

Tóth Károly, az olajbizottság szocialista tagja lapunk kérdésére elmondta, Nógrádi
Zsolt a vallomása során tizenkétszer kérdezte meg Pallag Lászlótól, hogy: "Elnök
úr, erről is beszéljek részletesen?" Tóth ez alapján biztos benne, hogy előzőleg
egyeztették a "leolajozott" vallomást. A képviselő indokoltnak tartaná, ha Pallag
megosztaná a bizottsággal mindazoknak a tanúknak a nevét és az általuk közölt
információkat, akik nála jelentkeztek. "Véleményem szerint nem csak az a koronatanú,
aki Pintér úr, Szabó Iván, és a többi név szerint említett képviselő ellen
vallott. Az a kérdés, hogy volt-e olyan tanú, aki esetleg más személyeket is
megnevezett" – tette hozzá sokatmondóan Tóth, aki szerint az általa alapvetően jóindulatú
embernek tartott Pallagot egyszerűen "megvezették".

A Hetek beszélt egy olyan egykori rendőrtiszttel, aki ismeri Nógrádi Zsoltot. Szerinte
beszámítható, de vallomása azért lehet pontatlan, mert másod vagy harmadkézből
hallhatta ezeket az információkat. Az olajbizottsági meghallgatáson ez lehetett az oka
zavart viselkedésének, illetve annak, hogy tanúvallomását papírról olvasta fel. A Nógrádi
család egyébként nem ismeretlen a nyomozóhatóságok előtt: 1993 végén "buktak
meg" klasszikus olajszőkítésben. Az apa és nagyobb fia ellen eljárás indult, de a
fiú külföldre távozott, Nógrádi László pedig – hivatalos megfogalmazás szerint
– ismeretlen helyen tartózkodik, más vélemények szerint egy üzleti ügyből támadt
konfliktus során kivégezték. Sajtóértesülések szerint Nógrádi Zsolt is "gyanús"
ebben az ügyben, ezért érdekében állhat így elterelni a figyelmet magáról.

Információnk szerint Nógrádi Zsoltot két héttel ezelőtt illegális olajlepárláson
érte a rendőrség. Ez azért érdekes, mert Pallag László úgy állította be a
koronatanúként emlegetett férfit, mint korábbi bűneiből megtért maffiózót, aki az
olajbizottság előtt tett vallomására fél éven át készült. (Nógrádit előszeretettel
hasonlítják az olasz pentitókhóz – bűnbánó maffiózókhóz –, miközben
Olaszországban tanulmányok jelennek meg arról: előfordulhatott, hogy a pentitókat a
szervezetek küldték a nyomozóhatóságok félrevezetésére és az ilyen irányú munka
lejáratására – a szerk.)

Az olajbizottság tagjaival való beszélgetésünkből az derült ki, hogy szerintük
rossz irányba halad a bizottság munkája, mivel az ellenőrizetlen "bejelentések" a
tényleges problémákról, az olajozós cégek valós működéséről terelik el a
figyelmet.


Az "olajozás" története

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!