hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aggodalmak az ORTT-jelölések kapcsán
Gátlástalan politikai akarat fog érvényesülni

2000. 02. 19.
Február 27-én az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jelenlegi vezetésének és tagjainak mandátuma lejár, március elsejével pedig "ringbe száll" az új jelöltekből álló testület. Az előzetes ellenzéki vélemények és aggodalmak fényében valóban nem túlzás, hogy komoly "közelharcra" és nagypolitikai érdekérvényesítésre van kilátás az elkövetkezendő években az ORTT közreműködésével.

A 168 óra csütörtöki száma máris megkongatta a vészharangot: Médiakorbács címmel
közölt cikket a témáról. Az írás szerint az ORTT önálló hatalom, amely felett
nem áll felügyeleti szerv, munkájáról csak beszámol az Országgyűlésnek, üléseinek
jegyzőkönyvei titkosak, büntető jogkörrel rendelkezik, sőt az elnöki poszt várományosa,
a fideszes Körmendy-Ékes Judit az ORTT-t a sajtószabadság mérlegének tekinti. Mint
ismeretes, az ORTT hattagú testület, amelybe a parlamenti pártok egy-egy képviselőt
delegálhatnak, az elnök személyére pedig a miniszterelnök és a köztársasági elnök
együttesen tesz javaslatot. A testület a teljes magyar médiatérkép felett felügyeletet
gyakorol, alakítja és szabályozza azt.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a párt médiaszakértője kifejtette
lapunknak, hogy az eddigi felállásban a kormány és az ellenzék aránya négy a kettőhöz
volt, ha úgy tekintjük, hogy a MIÉP a kormánypártokkal szavaz. Ott volt azonban
ellensúlynak az előző kormánykoalícióból az elnök, Révész T. Mihály. "Most
azonban az új összetételből hiányozni fog az »ellenzéki fék«, amely a hangsúlyos
elnöki véleménnyel és szavazattal gyakorlatilag kétharmados kormánytöbbséget fog
eredményezni az ORTT-ben." A politikus aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy
nem látja garantálva a viszszaélések kizárását egy ilyen összetétel? testület
beiktatása esetén. Példaként említette az MTV jelenlegi csonka kuratóriumának
helyzetét, amellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság mindkét parlamenti tényező számára
kedvezően értelmezhető határozatot hozott, sőt a legfőbb ügyész is hiába foglalt
állást e kuratórium működésének legalitásával szemben, a parlament szándékosan
nem reagál a kialakult jogi helyzetre.

Ugyanerre hivatkozik Haraszti Miklós író, a szabaddemokraták médiaszakértője is,
aki szerint, "ha az EU Magyarország médiapolitikáját értékelő írása, az Alkotmánybíróság
és a legfőbb ügyész együttes véleménye kevés volt ahhoz, hogy a változtatások érdekében
akár csak a kisujjukat is megmozdítsák, akkor mire számítsunk egy majdani kétharmados
kormánytöbbséggel működő ORTT ténykedésével kapcsolatban". A politikus úgy véli,
a kormány médiapolitikáját az elmúlt években is a "média-joghézagok gátlástalan
kihasználása" jellemezte, ezért a mostani kuratóriumi jelölések tesztértékűek
lesznek.

Jánosi György szocialista politikus, a médiatörvény egyik "atyja" szerint ez lesz
az egyetlen médiatestület, amely biztosan fel fog állni határidőre. A képviselő
lapunknak úgy nyilatkozott, hogy "látva a jelenlegi kormány működését, óriási
nyomásra lehet számítani kormányoldalról, hiszen az egyszer? szótöbbséggel
megszavazható kérdések esetében gátlástalan politikai akarat fog érvényesülni".
Jánosi György nem derűlátó az ORTT-vel kapcsolatban: "Sűrűsödni fognak a perek
és a jogorvoslati procedúrák a megzsarolt és sarokba szorított médiatársaságok
kezdeményezésére." Az ORTT egyik jogásza pedig úgy fogalmaz, hogy a testület bírságolási
kedvének egyetlen határa az önmérséklet.


Jelölttipp

A médiakuratóriumok tagjelöléseinek határideje szintén lejár. Az ellenzék
a várakozásoknak megfelelően nem jutott konszenzusra a jelöltek számát illetően. Az
eredmény a következő lett:



Országos Rádió és Televízió Testület:

Elnök:    Körmendy-Ékes Judit (Fidesz)

MDF:    Wéber János

SZDSZ:    Timár János

MIÉP:    Bánlaki József

FKgP:    Nahlik Gábor

MSZP:    Ladvánszky György

Fidesz:    Erdős Zsuzsanna



Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége:

Elnök:    Bakó Lajos (MDF)

Fidesz:    Tátrai Eszter, Csernus János

FKgP:    Bánó Attila + 1 fő

SZDSZ:    Kozák Márton

MIÉP:    Gyökér András,

Medveczky Ádám

MSZP:    Halák László, Kósa Somogyi György vagy Gombár Csaba

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!