A különböző közvélemény-kutató cégek adatai abban is megegyeznek, hogy a
Fidesztől elpártolt szimpatizánsok jelenleg a nem szavazók táborát erősítik. Závecz
Tibor, a Szonda Ipsos igazgatója a Hetek kérdésére elmondta: a jelenség magyarázata
egyrészt abban áll, hogy "ha az ember valakit kedvel, akkor hirtelen nem áll át a másik
oldalra", márpedig a két legnagyobb párt úgy viszonyul egymáshoz, mint tűz és víz.
A koalíciós partnerek pedig azért nem tudtak profitálni a Fidesz népszerűség-csökkenéséből,
mert túlzottan kicsik és a legtöbb szavazó úgy gondolja, nem érdemes kis pártra "pazarolnia"
szavazatát. Ezzel együtt tény, hogy az utóbbi két hónapban mind az MDF, mind a
Kisgazdapárt 1-2 százalékkal növelte támogatottságát.
A Magyar Gallup Intézet – a Magyar Nemzet cím? lapban közölt – elemzése azt
igyekszik bizonyítani, hogy a "félidei" közvélemény-kutatási eredmények az
eddigi tapasztalatok szerint nem mérvadók, mert mind 1992-ben, mind 1996-ban mások számítottak
győztes aspiránsnak, mint későbbi tényleges nyertes párt: 1992-ben a Fidesz és az
MDF állt a közvélemény-kutatási listák élén, a választásokat mégis az MSZP
nyerte, 1996-ban az MSZP és az FKgP vezetett a népszerűségi versenyben, a választásokon
viszont a Fidesz győzött.
Závecz ellenben úgy véli, hogy a jelenlegi helyzet nem hasonlítható az előző két
kormányzati ciklus félidejéhez, mert mára a két legnagyobb párt oly mértékben elhúzott
a többi parlamenti erőtől, hogy szinte biztos: a 2002-es választás győztese kettejük
közül kerül ki.