hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A legenda tovább él
Vadnyugat az Üllői úton

1999. 10. 22.
A részleges szakértői vizsgálatok fényében a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az Üllői úti OTP bank kirablását is a whiskys rabló néven elhíresült, most is szökésben lévő Ambrus Attila számlájára írják. Dézsi Mihály, a BRFK kommunikációs igazgatója elmondta: a helyszínen talált vérminták szakértői vizsgálata, az OTP-fiókban készült videofelvétel elemzése és az elhangzott tanúvallomások nyomán jutottak erre a következtetésre. Ennek ellenére Magyar György, Ambrus ügyvédje és dr. Kis Géza kriminálpszichológus lapunknak kifejtették: szerintük nem lehet "száz százalékosan" állítani, hogy valóban a Whiskys volt az elkövető.



A Whiskys ügyvédje    Fotó: MTI

Hétfő este 6 óra után pár perccel egy kisportolt alkatú fiatalember lépett be az
Üllői úti OTP-fiókba, a levegőbe lőtt, az ott lévő mintegy negyven alkalmazottat a
földre kényszerítette, majd felugrott a pultra, és a pénz átadására szólította
fel néhányukat. A rabláskor működésbe lépett időzáras rendszernek köszönhetően
csak az éppen akkor befizetett összeget tudta magához venni. A férfi az így is
mintegy tízmillió forintos zsákmánnyal a főbejáraton akart távozni, az azonban zárva
volt. Ráadásul ott várták a riasztásra időközben kiérkezett rendőrök is, akikkel
tűzharcba keveredett, és – a vérnyomok tanúbizonysága szerint – feltehetően meg
is sérült. A sikertelen kísérlet után a tettes túszul ejtette a bank egyik biztonsági
őrét, és a hátsó kijáraton próbált menekülni – sikerrel, merthogy különös módon
a helyszínre érkezett szép számú rendőr közül ott egyet sem talált.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói a helyszínen talált vérminták
vizsgálata, az OTP-fiókban készült videofelvétel elemzése és az elhangzott tanúvallomások
nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy feltételezhetően Ambrus Attila követte
el a rablást. A nyomozók szerint július 10-i szökése óta ez a második bankrablása,
amit elkövetett (a július 29-i XXIII. kerületi, Grassalkovich úti OTP-rablással is őt
gyanúsítják), összesen pedig 29 pénzintézetet fosztott ki eddig. Dézsi Mihály, a
BRFK kommunikációs igazgatója a mostani eset kapcsán lapunknak elmondta: a kudarcért
senkit sem hibáztatnak, "ez egyszerűen így jött össze".

Magyar György, a Whiskys ügyvédje az eset után a sajtónak nyilatkozva nyilvánosságra
hozta, hogy nemrégiben üzenetet kapott ügyfelétől: amenynyiben a fővárosban újabb
bankrablás történik, azt írják a Whiskys számlájára. Az ügyvéd egy, a
kereskedelmi forgalomban vásárolható Whiskys-pólót is kapott, amelyen Ambrus kézírásával
és aláírásával a rendőrséget becsmérlő szöveg volt olvasható, illetve a "Whiskys–BM
28:1" felirat második fele 29:1-re volt átjavítva. Magyar György ennek ellenére
lapunknak úgy nyilatkozott: "nem száz százalék, hogy Ambrus Attila volt az elkövető,
én inkább úgy fogalmaznék, hogy minden jel arra mutat". Az ügyvéd kiemelte: a lövöldözés
és az agresszív viselkedés ellenére ügyfele, ha tényleg ő volt az elkövető, nem
lett vérszomjas bűnöző. Magyar szerint a rendőri jelentéssel ellentétben nem Ambrus
lőtt először kifelé a rendőrökre (nem is tehette, hiszen már sötét volt), hanem
azok rá, befelé.

A Heteknek nyilatkozó - neve mellőzését kérő - jogászszakértő különösnek, sőt
rendhagyónak tartja a védő fellépését, aki sajtónyilatkozatban védence nevében
beismerte a rablás elkövetését – ilyesmire a lapunknak nyilatkozó szakértő
szerint még nem volt példa –, később az ügyvéd arra hivatkozott, hogy mindezt védence
utasítására tette így, nem szegte meg ügyvédi kötelezettségét. Az ügyvéd eljárása
szakmai szempontból meglehetősen aggályosnak tekinthető.

Dr. Kis Géza kriminálpszichológus szerinte az elkövető viselkedése nem jellemző a többször
már szinte udvariasan rabló Whiskysre. Bár, mint a szakértő megjegyezte: elképzelhető,
hogy Ambrus Attila volt a tettes, viszont ebben az esetben igencsak pánikba eshetett,
hiszen eddig sohasem lőtt a rendőrökre, illetve túszt sem ejtett.

Ha valóban a Whiskys lépett újra színre, felmerül a kérdés: miért kockáztatott,
mi oka volt, hogy az eddigi 130 millió forintos zsákmányát további milliókkal növelje.
Dr. Kis Géza mellett maga Magyar György is két szóval válaszolta meg a fenti kérdést:
pénzhiány és exhibicionizmus. A kriminálpszichológus a birtokában lévő információk
alapján úgy látja, hogy Ambrus Attila éretlen személyiség, aki csak a mának él,
emellett a bujkálás is sokba kerülhet neki. "Így akármenynyi pénzhez jut, azt valószínűleg
hamar elkölti, vagyis pénzre volt szüksége" – mondja dr. Kis Géza.

A szakértő szerint a másik tényező, hogy a Whiskysnek szüksége van arra, hogy
foglalkozzanak vele, hiszen a sajtó és a közvélemény "jóvoltából" megízlelte,
milyen sztárnak lenni. Kialakult róla a modern Robin Hood-kép: elszedi a gazdagok pénzét,
közben pedig a hatóságot is móresre tanítja. Bár különbség is van, hiszen Ambrus
nem a szegények között osztja szét a megszerzett vagyont. "Az elmúlt időben már
elülni látszott a Whiskys-legenda, ezért Ambrus úgy gondolhatta, tesz valamit az ügy
érdekében: eljátszogat egy kicsit a rendőrséggel" – mondta végül dr. Kis György.

Lapunknak nyilatkozó jogászszakértőnk azonban megjegyezte, az ügyben annyi kérdőjel
bukkant fel, hogy még az is lehet, hogy nem a Whiskys játszadozik a rendőrséggel,
hanem valaki a legendát övező figyelmet kihasználva játszadozik a közvéleménnyel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!