hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Torzul a vallásszabadság eszméje
Brüsszeli kritika

1999. 09. 04.
Súlyos veszély fenyegeti Magyarországon a lelkiismereti és vallásszabadságot – áll az egyházi törvény tervezett módosítása kapcsán az Emberi Jogok Határok Nélkül (HRWF) elnevezés? nemzetközi szervezet 1999 májusában közzétett jelentésének most magyarul is megjelent kiadásában. A brüsszeli székhely? szervezet kiadványa szerint semmilyen európai jogharmonizációs követelmény nem teszi szükségessé az egyházalapítási szabályok szigorítását. A HRWF magyarországi képviselője, Buda Péter korábban a kormány tervezett törvénymódosítása kapcsán lapunknak elmondta, hiba lenne egyes deviáns jelenségek miatt a törvényesen működő egyházak körét szűkíteni

A HRWF, amely az ENSZ emberi jogi főbiztosa, az Európai Biztonsági és Együtműködési
szervezet (EBESZ), az Európai Parlament és az Egyesült Államok szenátusa számára is
végez tanácsadói tevékenységet, ajánlásokat is tartalmazó jelentését elküldi az
összes parlamenti képviselőnek és egyháznak.

Az itthon gyakran hangoztatott érveléssel szemben az Európai Unióban nem létezik egységes
elvárás a tagországok ezzel kapcsolatos gyakorlatát illetően – szögezi le a
dokumentum, amelynek címe: A lelkiismereti és vallásszabadság eszméjének torzulása
Magyarországon.

A tanulmány szerint az a javaslat, amely a kisebb vallási szervezetektől meg kívánja
vonni az egyház megnevezést, szintén komoly visszalépést jelentene a jelenlegi állapotokhoz
képest. A HRWF állítása szerint Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkár álláspontja
a magyarországi történelmi egyházak véleményét tükrözi, mert számukra "fájdalmasan
zavaró" a "szektákkal" azonos jogokat biztosító törvényi besorolás. A nagy
felekezetek az állam segítségét kívánják igénybe venni "eszmei vetélytársaik
elleni küzdelmükben".

A dokumentum kitér arra is, hogy az érvek között szintén gyakran felmerülő gazdasági
bűncselekmények miatt nem szabad a kisebb és újabb vallási közösségeket eleve hátrányos
megkülönböztető szabályokkal sújtani. A HRWF úgy véli, az esetleges visszaélések
ellen a büntető- és polgári jog általános eszközeivel kell fellépni.

A jelentésben megfogalmazott egyik ajánlás felhívja a figyelmet arra, hogy az "egyház"
kifejezést nem sajátíthatja ki néhány felekezet a politikai hatalom segítségével.
Az államnak – olvasható – nincs joga teológiai kérdésekben ítélkezni, eldönteni,
hogy melyik vallási közösség tekinthető egyháznak és melyik nem.

A jogvédők – a szexuális viszszaéléseket elkövető papok, főpapok eseteire utalva
– emlékeztetnek rá, hogy a hagyományos egyházak sem mentesek a devianciától. A
szervezet úgy véli: sokkal többről van szó, mint az egyházalapítás szabályozásának,
a kisegyházak sorsának kérdéséről: az állam felekezeti semlegességének sérülése
olyan elképzelések előtt nyithatja meg az utat, amelyek előbb-utóbb a társadalom
minden rétegét elérhetik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!