hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Válogatós hatalom
Népszabi-ügy

1999. 08. 07.
A Budapesti Rendor-fokapitányság (BRFK) büntetoeljárást indított Karczagi László, a Népszabadság foszerkeszto-helyettese és Emod Pál, a lap egyik rovatvezeto-helyettese ellen, banktitok megsértésének alapos gyanúja miatt. Február 16-án a Népszabadság szerkesztosége információt kapott arról, hogy Tarafás Imre, a jegybank elnökhelyetteseként 1989-ben kedvezményes kamatozású hitelt vett fel a Postabanktól. A szerkesztoség erre felkereste Tarafást, aki megerosítette az információt, és nem tiltakozott a közlése ellen. 17-én a cikk megjelent. Még aznap a Postabank belso vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy miként került nyilvánosságra Tarafás hitele. Ugyanezen a napon Tarafás a leírt tényeket nem tagadva pontosította a cikk egyes állításait. Ennek ellenére az Állami Pénz- és Tokepiaci Felügyelet még 17-én banktitok megsértése miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. (Kiderült egyébként, hogy a bankkal kötött szerzodésben megállapított kamat nem volt kedvezményes, hiszen 800 ezer forintos hitelre több mint másfél millió forintnyi devizát kellett kamatmentesen a bankban elhelyezni az utolsó törlesztorészlet megfizetéséig.) A BRFK a nyomozás érdekében egyelore nem közöl több információt az eljárásról. Az eset pikantériája, hogy hetekkel késobb más újságokban további személyekrol írták meg, hogy kedvezményes, úgynevezett VIP-hitelt vettek fel a Postabanktól, ám eddig a szóban forgó laptársak közül egyiknél sem vontak eljárás alá senkit. Lapunk kérdésére Karcagi László foszerkeszto-helyettes elmondta, hogy tudtukkal jogszeruen járt el a Népszabadság. Szerintük a banktitkot nem ok sértették meg, hanem az, aki az információt kiadta. A szerkesztoség egy terjedelmes érvanyagot juttatott el a BRFK-hoz, és remélik, hogy annak mérlegelése után az ügy nem kerül bíróság elé. Karcagi a Népszabadság kivételezetten eljárás alá vont helyzetét annak tulajdonítja, hogy a többi lapot egyszeruen még nem jelentették fel. Hozzátette: "A hatalmon lévok jobban tennék, ha a saját házuk táján néznének körül, hiszen az általuk titkosan kezelni kívánt információt saját embereik szivárogtatták ki. Egyszerubb azonban nekik, ha csak ülnek a bíróságon, az újságokat lapozgatják, és feljelentgetik azokat az újságírókat, akik egyébként a dolgukat végzik, azaz közérdeku információkat tárnak a nyilvánosság elé." (Hetek)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!