hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kazetta-ügy: végtelennek tűnő variációk

1999. 08. 28.
Hitelesebbnél hitelesebb és igazabbnál igazabb változatok születtek az augusztus 22-i, ópusztaszeri események valós lefolyását illetően. A híradások, helyreigazítási utasítások, nyilatkozatok és nyílt levelek rengetege arra enged következtetni, hogy az "igazság" igencsak relatív dolog. Egyaránt igaza lehet a "megtámadott" riporternőnek, de ugyanannyi erővel Torgyán József állítása is igaz lehet: provokáció történt lejáratására.

Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az említett
napon Ópusztaszeren interjút kezdett adni a Duna Tv egyik riporternőjének, majd… –
és itt kezdődnek a maguk szubjektivitásában kifejezetten pontos, ám mégis eltérő
beszámolók.

A riporternő szerint a videokazettát az egyik kormányőr kobozta el tőle, miután erre
a minisztertől kifejezett utasítást kapott. A riporternő beszámolója alapján elkészített
híranyag a Duna Tv híradójában levetítésre került, benne még azzal az emlékkel,
hogy a miniszter a kazettát a forgatás folytatásának meghiúsítása végett
foglaltatta le. Torgyán József viszont helyreigazítást kért és kapott a Duna Tv másnapi
híradójában, melyben azt jelentette ki: nem koboztatta el a kazettát.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elítélte Torgyánt. Az FVM sajtóosztályának
közleménye szerint a MÚOSZ információi "hézagosak". Mint azt a titkárságvezető,
Dr. Tallós Emil írja: "…állásfoglalása következésképp meghamisított tényálláson,
valótlan kijelentéseken alapszik. Akár arról is állást foglalhatott volna, hogy a
Hold a fényre vágyó »százezrek és milliók« jogainak durva megsértésével takarta
el augusztus 11-én a Napot." A történtek rövid kronológiáját a minisztériumi
nyilatkozat így foglalja össze: "A miniszter úr a sikertelen interjú után kért egy
kazettát a szegedi forgatóstábtól azért, hogy a felvételt később elemezhesse. A kérésre
a stáb operatőre azonnal és önként kivette a kazettát a kamerából, miközben a
riporternő is eltávolodott a színhelytől. Miniszter úr titkárnője ekkor az operatőrhöz
lépett, és ő is kérte a kazettát. Erre az operatőr kezében a kazettával a
miniszter után indult. A másik színhelyre érve az operatőr a már nyilatkozó
miniszternek a kazettát nem nyújthatta át, ezért azt a kíséretében lévő civil ruhás
férfinak adta, aki történetesen valóban kormányőr volt" – szól a nyilatkozat.

Az eset a vártnál nagyobb felháborodást keltett. A Duna Tv ugyan részéről lezártnak
tekinti az ügyet, kuratóriumi testülete mégis tovább vizsgálja a történteket, hogy
"milyen mértékben sérült az események során a törvényben rögzített közszolgálatiság
és médiafüggetlenség követelménye". A MÚOSZ a magyar újságíró-társadalom nevében
határozottan tiltakozott, és úgy érvelt, hogy "mindenkinek törvényben lefektetett
joga, hogy ha utóbb a maga számára kedvezőtlennek ítéli a már megfogalmazott
nyilatkozatot, akkor a megjelenés előtt azt visszavonja, hozzájárulását megtagadja".
Így elkerülhető lett volna az incidens. A kazettát az ORTT is bekérte vizsgálati célzattal,
a Nyilvánosság Klub pedig egyenesen büntetőeljárás megindítását kezdeményezte
Torgyán ellen a Legfőbb Ügyészségnél. A szervezet biztosra megy: ha a hivatali
visszaélés bűncselekményének alapos gyanúja nem "találna célba", akár kényszerítés
bűntette miatt is kész lenne eljárást kezdeményezi. Lapértesülések szerint a Legfőbb
Ügyészség a Nyilvánosság Klub bejelentését nem tekinti olyan súlyúnak, hogy
amiatt vizsgálatot vagy eljárást indítson.

A miniszter a későbbiekben úgy nyilatkozott a Duna Tv-nek, hogy határozott fellépése
nem pusztán az illető riporternőnek szólt, hanem mint mondta: "Végre a megtisztulásnak
a magyar társadalomban be kell következnie, és ez nem mehet úgy, hogy a médiák gátlástalanul
azt a rágalmat találják ki bárkiről, amit akarnak". Torgyán a neki feltett kérdést
("Miniszter Úr! Az Ön kísérletei az agrárium szerkezeti átalakítására sorra széthúzást,
szétválást, ellenségeskedést és érdek-összeférhetetlenségeket okoznak az agrárium
társadalmában. Ezt hogyan kívánja letompítani, illetve megoldani; vagy közös nevezőre
hozni ezeket az összecsapó, egyre élesebb ellentéteket?") provokatívnak ítélte,
melynek szerinte egyetlen célja az ő közszereplésének lezüllesztése az állandó
magyarázkodás szintjére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!