hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A biztosítók kisegítik az államot
Trunkó: Nem politikai nyomásra tettük

1999. 07. 24.
"Elő kell teremteni a pénzt a vízkárok enyhítésére" – jelentette ki a Magyar Rádiónak adott múlt heti interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyik legnagyobb hasznot felmutató ágazatban tevékenykedő cégek úgy tegyenek, mintha semmi közük nem lenne az országhoz. Mintegy válaszként a miniszterelnök elmarasztalására e héten a biztosítók a belügyminiszterrel folytatott megbeszélésükön vállalták, hogy a rövid időn belül, külön erre a célra kibocsátott államkötvényeket 5 milliárd forint értékben lejegyzik. Az így befolyó összeget az állam a károk rendezésére fordítja.



Pintér Sándor belügyminiszter és Csurgó Ottó, a Mabisz elnöke. Megegyeztek
    Fotó: MTI

Magyarország legnagyobb biztosítóinak képviselői és Pintér Sándor belügyminiszter
a héten szakmai megbeszélésen találkoztak, ahol a belügyminiszter tájékoztatást kért
a társaságok vezetőitől a biztosítási szerződések szerinti kárrendezésről és
arról, hogy milyen elképzeléseik vannak az árvíz- és viharkárok egyéb úton történő
orvoslására. "A tárgyalás konstruktív és szakszer? légkörben folyt – mondta
az MTI-nek a találkozó után Csurgó Ottó, a Magyar Biztosítók Szövetségének
(Mabisz) elnöke. – Az 5 milliárd forintos jegyzést a biztosítók és a Mabisz közösen
ajánlotta fel azért, mert a segítségnyújtásnak ez a formája gyors és összeegyeztethető
a szakma befektetési politikájával." Az elnök elmondta azt is, hogy a biztosítók
ezen túlmenően karitatív alapon felajánlottak 100 millió forintot a bajbajutottak
megsegítésére.

Sipos József, a Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója közölte: a tárgyalásokon
megállapodtak abban is, hogy a biztosítók folytatják az eddigi munkájukat, s ha
lehet, még gyorsabban felmérik a károkat, s még hamarabb fizetnek ügyfeleiknek. Ezen
belül kiemelten kezelik a lakosságot, illetve az önkormányzatokat azért, hogy ez utóbbiak
a megrongálódott szociális intézményeiket minél hamarabb újjáépíthessék. A
kommunikációs igazgató közölte: a biztosítók csak a tízéves futamidő után
jutnak pénzükhöz, s valószínű, hogy a kötvény kamata alatta lesz a jegyzéskori
aktuális piaci kamatnak.

"Ez az 5 milliárd forint a biztosítótársaságok részéről nem adomány, hanem
befektetés" – nyilatkozta lapunknak Trunkó Barnabás, a Mabisz főtitkára, majd
kifejtette, hogy a társaságok összesen mintegy 300 milliárd forintot fektettek be, így
a most kibocsátott állami kötvények felvásárlása – még ha nem is olyan előnyös
üzlet – nem terheli meg őket. A főtitkár arra a kérdésre, hogy a megállapodás a
kormány, illetve Orbán Viktor nyilatkozatának hatására jött-e létre, határozott
nemmel válaszolt, és elmondta, hogy már a miniszterelnök rádióinterjúja előtt is
folytattak tárgyalásokat a Belügyminisztériummal. Trunkó a nyilatkozat kapcsán csak
ennyit mondott: "A miniszterelnök úr akkor még valószínűleg nem volt birtokában
minden információnak, ugyanis addig a biztosítók mintegy 40 ezer esetben vették fel a
jegyzőkönyvet, és 7 milliárd forint kifizetendő kárt állapítottak meg."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!