hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jobboldali törpepártok összefogása
Kisgazda vélemény: Fuldoklók a kánikulában

1999. 06. 14.
A nemzeti keresztény, konzervatív erők integrációja teremtheti meg a hosszú távú polgári kormányzás lehetőségét – jelentette ki a közelmúltban Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Mint mondta, a polgári kormányzás két pillére a nemzeti liberalizmus és a keresztény konzervativizmus jelenléte. Az MDF az utóbbi betöltésére vállalkozik. Az elnöknő úgy látja, hogy pártjának egyrészt képviselnie kell a társadalom egyharmada által támogatott keresztény konzervatív eszméket, másrészt pedig egyesíteniük kell a parlamenten kívül rekedt jobboldali, MDF-közeli politikai szervezeteket.

A Fidesz már régóta szorgalmazza a jobboldali politikai erők integrációját, ezért
minden további nélkül elfogadható olyan együttműködés, amely figyelembe veszi a
Fidesz–MDF együttműködési szerződést – nyilatkozta lapunknak Rapcsák András
fideszes képviselő. Hozzátette: "Az egy táborba tartozás nem jelent feltétlenül
egységet a technikai megvalósítás területén is. A különbségek a szervezetek sajátosságaiból
fakadnak. Persze mi is – mint mindenki – azt gondoljuk, hogy a mi tervünk a legjobb.
Az azonban biztos, hogy a baloldal egysége miatt a jobboldal egységére is szükség
lenne."

Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke kérdésünkre
elmondta, hogy pártja minden hozzá hasonló politikai erővel kész együttműködni, de
nem kívánnak eltérni az 1998-ban kiharcolt egységtől. Remélik, hogy mihamarabb létrejön
a Fidesszel egy partneri szerződés, "hiszen a Fidesz jelenleg a legnagyobb nemzeti
politikai erő".

Horváth Béla, a Független Kisgazda Párt frakcióvezető helyettese szerint jelenleg ők
képviselik a keresztény konzervatív jobbközepet. "Az FKgP nemzeti elkötelezettség?
és mint ilyen, a Fidesszel együtt tökéletesen lefedi a kereszténydemokrata politikát.
Szavazók százezreit tudhatjuk magunk mögött" – tette hozzá. Az MDF tervével
kapcsolatban megjegyezte: az 1998 májusában a választók által nem preferált pártok
mozgolódásáról van szó, "az FKgP azonban mint a második legerősebb kormányzó párt
mágnesként hat az elkallódott szavazatokra". A frakcióvezető-helyettes egyébként
úgy ítéli meg, hogy a nyári szünet nem a politikacsinálás ideje.

Arra a kérdésre, hogy mit szól az FKgP ahhoz, hogy az MDF a Kisgazdapártból kiszakadt
Kisgazda 36-okat is meghívta a pártszövetségébe Horváth így válaszolt: "A nagy kánikulában,
azt tudom mondani, hogy egy fuldokló akar kimenteni egy másik fuldoklót."

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos szerdai rádióinterjújában nem bonyolódott
bele a helyzet elemzésébe. Mind az MSZP népszerűségével, mind pedig az MDF bejelentésével
kapcsolatban saját illetve kormánya munkájának felelőssége felől közelítette meg
a kérdést. "Én azt hiszem, hogy ha a kormány sikeres, akkor mindenki, aki a kormányzás
folytatásában érdekelt, beáll majd a kormány mögé, ha eljön az ideje, akármiféle
pártba is legyen most szervezve. Ha a kormány sikertelen, akkor azok, akik forgatni
szokták a köpönyegüket, úgyis elhagynak bennünket" – érvelt a miniszterelnök.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!