hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jogszerű-e a Mátra paktum
Suchman cáfol

1999. 05. 08.
Elkészült a Mátrai Hőerőm? privatizációjának körülményeit vizsgáló parlamenti különbizottság jelentése. Mint Lázár Mózes, az albizottság fideszes elnöke kijelentette: valószínűleg törvénytelenség történt, de erre az albizottság csak gyanakszik, ezért ezt konkrétan ki nem mondhatja, így felkéri az Állami Számvevőszéket a részletek feltárására. Az eddigi vizsgálatok szerint 1995-ben 74 millió dolláros megállapodás jött létre a kormány – amelynek nevében Suchman Tamás akkori privatizációs miniszter járt el – és a magánosító német RWE konzorcium között, amely mellett egy különmegállapodás is született. A vásárló 26 millió dollárt fizetett azért, mert a privatizációs társaság ígéretet tett: a német cég építhet két, legalább 400 megawattnyi villamos áramot termelő erőművet. A gondot azonban a bizottság szerint az jelentette, hogy amellett, hogy tévesen lett megítélve az ország várható energiaigénye, a paktum titkos volt. Az albizottság álláspontja szerint Suchman Tamás olyan dolgokra vállalt kötelezettséget, melyre nem volt felhatalmazása. Suchman Tamás, szocialista képviselő lapunknak nyilatkozva cáfolta a jelentésben közölteket. Elmondta, hogy az ügy nem volt titkos és az ÁPV Rt. mai vezérigazgatója, Gansperger Gyula kapta meg először a dokumentumokat. Suchman, véleménye szerint, helyesen döntött, amikor aláírta a megállapodást, és ezt négy dologgal indokolta: "1995-ben a privatizációs szerződésekben nem lehetett előírni az építési kötelezettséget és nem is volt jelentkező. A 93–95 között folyó erőm?építési koncepció viszont 5500 megawatt fejlesztést írt elő, és azt is, hogy mennyi erőm?-kapacitás szűnik meg. Nekem ezért volt kötelességem gondoskodni arról, hogy a megszűnő erőművek helyett újak épüljenek. Mivel azonban erre a feladatra nem volt jelentkező, nem volt versenyhelyzet sem. Összességében egy munkaerőhiányos térségben 4000 új munkahely megteremtéséről, megtartásáról, egy 400 milliárdos beruházásról döntöttem a jogszabályoknak megfelelően. Nem eladtam valamit, hanem beruházás-fejlesztésben állapodtam meg. Az egész ügyet kizárólag politikainak tekintem, ráadásul a törvényben a házszabály 36. paragrafusának egyik pontjában nekem jogom lett volna észrevételezni a jelentést, de meg sem kaptam. A sajtótájékoztatón véletlenül vettem részt, ott ismerkedtem meg az anyaggal" – tette hozzá Suchman Tamás.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!