hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Faji indíték vagy nyereségvágy

1999. 04. 03.
A rendőrség nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt nyomoz, a feltételezett elkövetők előzetes letartóztatásban várják a vizsgálat eredményét a múlt héten elkövetett brutális gyilkosság ügyében – hangzott el a Somogy Megyei Rendőrkapitányság mai sajtótájékoztatóján. Az áldozat rokonai rasszista indítékra gyanakodnak és úgy vélik: az áldozatot helyi skinhead fiatalok ölték meg.

Több mint negyven késszúrással öltek meg egy cigány fiatalembert Siófokon. A
szombat éjjel történt bestiális gyilkosságot egy kocsma mögött követték el. A
rendőrségnek három – két fiatalkorú és egy tizennyolc éves – gyanúsítottja
van, akik a tanúk szerint a gyilkosság éjszakáján az említett Kóborló nev? kocsmában
szórakoztak, majd közvetlenül az áldozat, R. Tibor után távoztak a helyiségből. A
Somogy Megyei Rendőrkapitányság nyomozó osztályvezetője, Herke Tamás elmondta, az
egyik fiatalkorút nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, a másik két fiatalt
ennek bűnpártolásával gyanúsítják.

A három – információink szerint jó körülmények között élő – fiú bevallása
szerint az áldozatnál kétszáz forintot talált. R. Tibor közeli rokona azt állítja,
hogy "a légynek sem ártó" huszonnyolc éves nincstelen férfit skinhead fiatalok ölték
meg rasszista indítékból. Ugyanakkor a nyomozás vezetője szerint a házkutatások során
nem találtak semmilyen tiltott önkényuralmi jelképet, és a nyomozó maga is úgy
tudja: a gyanúsítottak nem skinheadek. A Roma Sajtóközpont információi szerint az
egyik gyanúsított, B. Péter ellen már folyt korábban eljárás: tavaly nyolc napon túl
gyógyuló sérülést okozott egy cigány fiatalembernek, a nyomozást azonban megszüntették.
Herke Tamás ezt az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, mondván,
a gyanúsítottak előéletének feltérképezése és a nyomozás jelenleg is folyamatban
van.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!