Mint ahogy arról korábban már írtunk, a kormánykoalíció megvonta a pénzügyi támogatást
a neves intézettől. Némely kormánypárti politikus azzal érvelt, hogy az intézet pártkötődésű.
Egyes jobboldali 56-os szervezetek szerint pedig a kutatók reformkommunista szemszögből
dolgozták fel a forradalmat.
Az évkönyvet bemutató rendezvényen részt vett Göncz Árpád is, aki elmondta, hogy a
történelem egyetlen kutatójára sem szabad előre megformált világszemléletet rákényszeríteni.
Úgy látta, hogy az 56-os Intézet kiadványaiban a témát illetően teljességre törekszik.
Kende Péter, az intézetet működtető közalapítvány elnöke úgy vélte: az intézményt
szakmai megítélés nélkül, pusztán szimpátia alapján "szorítják sarokba".
Szerinte az, ami történt, a tudomány szabadságát veszélyezteti.
Az évkönyvet bemutató Litván György történész elmondta: a kiadvány Sztálin és
Európa viszonyát, valamint Magyarország és a Kreml kapcsolatát vizsgálja. A kötetben
számos tanulmány mellett dokumentumokat és előadásszövegeket is közzétettek.