hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Maguk között kampányolnak a szocialisták
Alakul a poszt-Horn-korszak

1998. 08. 01.
A Magyar Szocialista Párt vezető személyiségei közül az elmúlt napokban többen országjárásra indultak: támogatókat gyűjtenek az őszi tisztújító kongresszusra. Eközben egyes platformok nyilatkozatokat adtak ki, hogy kit látnának szívesen az elnökségben. Egyébiránt az MSZP elnöki posztjára eddig beérkezett jelölések alapján konszenzus látszik kialakulni Kovács László személyével kapcsolatban – nyilatkozta Keleti György, az MSZP szeptemberi kongresszusát előkészítő jelölőbizottság elnöke.



Az MSZP vezető politikusai Balmazújvárosban agrárszocialista emlékművet
koszorúztak. Múltidézők Fotó: MTI

Már a választások előtt elhatározták a szocialisták, hogy a küldöttgyűlésen
tisztújításra kerül majd sor, de ekkor még egy győztes választásra készültek,
ezért a helyzet most gyökeresen más. Az elvesztett választás után nagyobb a
kényszer arra, hogy a párt áttekintse a vereség okait, és levonja a szükséges
személyi konzekvenciákat is – mondotta Hordós István, a Győr–Sopron–Moson
megyei pártszervezet vezetője. Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök pedig arról
beszélt Nyíregyházán, hogy feltétlenül olyan új pártvezetésre van szükség,
amely bírja a párt bizalmát és képes a párt bázisát is megerősíteni. A
politikusasszony szerint ez a szeptemberi kongresszus tétje.

A megfelelő személyek kiválasztásához azonban többek szerint először a párt
által képviselendő értékeket kellene meghatározni. Tóbiás József, a Baloldali
Ifjúsági Társulás (BIT) elnöke lapunknak úgy érvelt, hogy "nem a gombra kell
kabátot varrni, hanem először az elérendő célokat kell meghatározni, és ehhez kell
megválasztani a megfelelő vezetést, azaz a kabátra gombot varrni".

A politikus így reagált az MSZP-ben működő Szocialista Platform és a Baloldali
Tömörülés közös nyilatkozatában a jövendő pártvezetésre tett javaslatra is. A
proklamáció ugyanis a vezető tisztségekre szinte kizárólag eddig is vezető
politikusokat ajánl, például a pártelnöknek Kovács Lászlót vagy Nagy Sándort, az
alelnöki posztra Kiss Péter volt munkaügyi minisztert, a Választmány élére
változatlanul Baja Ferencet, az elnökségbe Kósa Ferencet, Hámori Csabát, Hubai
Lászlót, továbbá Kósáné Kovács Magdát, Jánosi Györgyöt, Krausz Tamást.

A nyilatkozat többek szerint csupán a platformok közötti hatalmi egyezkedés eszköze,
hiszen a javaslat alapján együtt venne részt a párt vezetésében a modern
szociáldemokrata értékeket valló Kovács László – aki egyébként nem tagja a
Vitányi Iván nevével fémjelzett Szociáldemokrata Platformnak – és Nagy Sándor. Ez
utóbbit Hordós István inkább baloldali politikus kategóriába sorolta. A győri
vezető politikus szerint a baloldaliság egy szélesebb kategória, hiszen ebbe "a
Munkáspárt is kiválóan belefér", éppúgy, mint a szociáldemokrácia.

A platformok versengésének középpontba állítása egyes vélemények szerint
erőltetett. Kósáné úgy fogalmazott, hogy az ügynek sokkal nagyobb a füstje, mint a
lángja, hiszen a platformok szerepe nem olyan jelentős, a hatalmi harc pedig egyszerűen
értelmezhetetlen egy olyan típusú pártnál, mint az MSZP. Hordós István is úgy
nyilatkozott, hogy a különböző tömörülések hagyományos résztvevői a párt
életének, amelyek között vannak alkalmiak is, és inkább csak arra szolgálnak, hogy
megfogalmazzák a különböző elképzeléseket.


Kilépett az újpesti önkormányzat MSZP-frakciójából két képviselő,
mivel nem értettek egyet azzal, hogy Schmuck Andor lett a képviselőcsoport új
vezetője. A 15 tagú frakcióból kivált Kiss Sándor és Mészáros Ferenc a
káposztásmegyeri részönkormányzat tagjaként önálló szocialista frakciót hozott
létre. A két képviselő a nemrég kirobbant újpesti MSZP-s belső vitában Vajda Pál
főpolgármester-helyettes kerületi polgármester-jelöltségét támogatta Schmuck
Andorral szemben. A helyi pártszervezetbe azonban több mint száz fiatal lépett be a
szavazást megelőző napokban, s így Schmuck javára dőlt el a voksolás az újpesti
polgármester-jelöltséget illetően.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!