hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magabiztosak, tréningezők és tanácskozók
Bencsik még bizonytalan

1998. 07. 25.
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Bencsik János, Tatabánya polgármestere – tájékoztatta a SZDSZ sajtóosztálya lapunkat. Mint ahogy arról előző lapszámunkban írtunk, Bencsik János a múlt héten váratlanul bejelentette, hogy kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből.

A politikus a távozását azzal indokolta a Heteknek, hogy jelzésnek szánta minapi
kilépését a pártból. Úgy vélte: nem látszik, hogy megújulna a párt. Bencsik
János az SZDSZ vezetőinek bejelentette, hogy lemond országgyűlési képviselői
mandátumáról. (Az ügyvivő testület a bejelentést tudomásul vette. A tatabányai
polgármester mandátumát a nyolcgyermekes családapa, Mécs Imre veszi át, aki a
legutóbbi tisztújító közgyűlésen versenybe szállt a pártelnöki tisztségért,
és jelentős támogatással bír a párton belül.) Az előző ciklusban a parlament
honvédelmi bizottságának volt az elnöke. Bencsik János úgy nyilatkozott
munkatársunknak, hogy még nem döntötte el indul-e a helyhatósági választásokon.
Tatabányán így még nyitottabbá vált a választás, hisz egy 8 éve a várost vezető
politikus esetleges távolmaradása esetén más jelölteknek is nagyobb az esélye.

Száraz Róbert, a Fidesz – Magyar Polgári Párt megyei irodájának vezetője a
Heteknek elmondta: több polgármesterjelölt neve felmerült, de végleges döntés még
nem született sem pártja, sem annak szövetségesei, azaz a Független Kisgazdapárt és
a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség részéről. Mint hangsúlyozta: folytatják az
országgyűlési választások előtt megkezdett kampánymunkát, mely a választási
fordulók között megkötött együttműködés keretein belül zajlik. Eszerint a
polgári pártok együtt indulnak. A polgármesteri posztra megegyezés szerint a Fidesz
jelölhet, de ennek a személynek nem feltétlenül kell Fidesz-tagnak lennie. Az
bizonyos, Bencsik Jánost, ha elindul a választásokon, nem támogatják – tudtuk meg
Száraztól.

Lévai Ferenc, a Magyar Szocialista Párt tatabányai szervezetének vezetője elmondta:
augusztus 5-én hozzák nyilvánosságra – a már kiválasztott –
polgármesterjelöltjük és képviselőjelöltjeik neveit. Mint megtudtuk: pártja egy
országos program keretében tréninget szervez a képviselőjelölteknek, hogy minél
felkészültebb munkát tudjanak majd végezni, illetve a kampány során is sikeresen
helytálljanak. A Hetek információi szerint a Szabad Demokraták Szövetségénél
Bencsik kilépésével váratlan helyzet alakult ki, így még folynak a tárgyalások a
lehetséges jelöltről. (Kiss V. Katalin)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!