Latorcai János 1994-ben is a jobboldal főpolgármester-jelöltje volt, azzal az
eltéréssel, hogy akkor – a jelenlegi honvédelmi miniszter – Szabó János mint
kisgazda jelölt is osztozott a szavazatokon. Ettől függetlenül támogatói máig is a
polgári összefogás jelképének tekintik Latorcai személyét, akinek a jelölésével
kapcsolatban az FKGP és a Demokrata Fórum is egyetértéséről biztosította a
kormánykoalíció vezető pártját, a Fidesz – MPP-t. Horváth Béla kisgazda elnöki
tanácsadó, aki a tervek szerint főpolgármester-helyettes lesz, kijelentette, hogy
mindenben támogatni fogja Latorcait, hiszen a politikus szakmai alkalmassága már
korábban is bebizonyosodott.
Országos szinten is hasonló a helyzet. A jobboldali pártok két – egymásnak
látszólag ellentmondó – érvet hangsúlyoznak: az összefogást és a saját arculat
megőrzését. Gémesi György, az MDF ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, hogy az
idei önkormányzati választásokon már feltétlenül szempont a MDF és a Fidesz
kapcsolatában egy jövőbeni pártfúzió lehetősége. A politikus érvként említette
Szájer József, a Fidesz – MPP frakcióvezetője közel egy hónapja mondott szavait:
"Mi akik egyet akarunk, akik hasonlóan gondolkodunk, miért nem vagyunk mégis egy
pártfúzió tagjai." Ezért azokon a helyeken, ahol a választási rendszerből
adódóan érdemes, közös listát állít a párt. Gémesi azért fontosnak tartotta
megjegyezni: a pártfúzió természetesen úgy képzelhető el, hogy az MDF megőrzi
önálló arculatát. Ezt technikailag még pontosítani kell – derült ki az
ügyvezető elnök szavaiból.
A kisgazdapárt az egyes településeken szintén "az együttműködésre helyezi a
hangsúlyt" – mondta a Heteknek Bernáth Varga Balázs, az FKGP kampányának
koordinátora, aki bízik abban, hogy pártja a májusi parlamenti választásokon elért
eredményekhez hasonlóan fog szerepelni az őszi helyhatósági választásokon is. A
kisgazda politikus elsőrend? feladatnak tekinti a kistelepülések
esélyegyenlőségének megteremtését, melynek érdekében a párt törekedni fog a
finanszírozási rendszer megváltoztatására. Bernáth is megjegyezte: a párt megőrzi
önálló arculatát.
Szocialisták nyilatkozataiból az látható, hogy távolabb helyezkednek a
szabaddemokratáktól, mint a parlamenti választásokkor, leginkább szociális
intézkedések ígéreteivel kívánnak szavazókat szerezni. Katona Béla, az MSZP
főpolgármester-jelöltje – finoman bírálva Demszkyt – az eddiginél nagyobb
hangsúlyt szeretne helyezni a kerületek és a főváros csapatmunkájára, hogy ne
legyenek ellentmondások az egyes testületek döntései között. A főpolgármesteri
cím szocialista várományosa a sajtótájékoztatón ismertette A város az emberért
cím? programját, melynek célja, hogy az emberek "egy picivel jobban éljenek".
Ennek érdekében az MSZP szeretne könnyíteni a fővárosi vállalkozók helyzetén az
iparűzési adó csökkentésével, a kisemberek számára pedig az igen magas közm?díjak
alacsonyabb szintre szorításával kívánna segítséget nyújtani. A szocialista
városvezetés gondot fordítana az évszázados korú belvárosi lakóházak, valamint az
arra ugyancsak rászoruló lakótelepek felújítására is.
Az MSZP arra törekszik, hogy megőrizze jelenlegi befolyását a helyi
önkormányzatokban – hangoztatta Csiha Judit kampányfőnök a párt minapi
sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint az MSZP akkor tudja megvalósítani
elképzeléseit, ha minél kevesebb kompromisszumot kell kötnie az önkormányzatokban
amiatt, hogy míg a képviselő-testületben szocialista többség van, addig a
polgármester más párthoz tartozik. Lamperth Mónika, a Baloldali Önkormányzati
Szövetség elnöke azt is kifejtette, hogy az egyes településeken nyitottabb
önkormányzatokra van szükség, amelyek a jelenleginél jobban támaszkodnak a civil
szervezetekre. S az önkormányzatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a
gyermeknevelés, az iskoláztatás anyagi terheiből, és forrást kell biztosítaniuk a
fiatalok, a szociálisan rászorulók lakáshoz jutásához.
A négy évvel ezelőtti főpolgármester-választáson induló jelöltek
eredménye: Demszky Gábor (SZDSZ) – 37 százalék; Latorcai János
(Fidesz–MDF–FKGP) – 28 százalék; Baráth Etele (MSZP) – 25 százalék Szabó
János (FKGP) – 6 százalék; Kolláth György (Munkáspárt) – 2 százalék; Magyar
György (Köztársaság Párt) – 1 százalék.